Piros Zsombor kikapott a gironai challengertorna selejtezőjében

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.03.24. 20:05
Piros Zsombor nem jutott fel a főtáblára Gironában (Fotó: Imago Images, archív)
Piros Zsombor búcsúzott a gironai challenger-tenisztorna selejtezőjében, miután az első fordulóban 6:3, 6:2-re kikapott a spanyol Miguel Damastól.

Piros Zsombor (ATP-266.) a selejtezőben 11. kiemeltként vett részt, ellenfele a világranglistán 434. helyezett, a gironai versenyen szabadkártyával induló Miguel Damas volt hétfőn. A magyar teniszező az első adogatójátékát elveszítette, majd 4:2-es hátránynál nem tudott brékelni, pedig ehhez négy labdája is volt. A következő szervagémjét egy játszmalabdát hárítva hozta Piros, ám a következő játékban a spanyol lezárta a szettet.

A második felvonás egy brékkel indult, ismét Damas került előnybe, majd 3:1 után három egymást követő gémben is elbukta az adogatójátékot az aktuális szervajátékos – a magyar játékos kétszer, ellenfele egyszer. A 25 éves spanyol a második meccslabdájával élt az utolsó gémben, így Piros 85 perc alatt elveszítette a mérkőzést.

A főtáblán így csak Fucsovics Márton lesz érdekelt magyar teniszezőként, aki első kiemeltként a nyitó körben a litván Vilius Gaubasszal csap össze kedden.

ATP-CHALLENGERTORNA, GIRONA (145 250 dollár, salak)
Egyes, selejtező, 1. forduló
Miguel Damas (spanyol)–Piros Zsombor (11.) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Marozsánnal, Pirossal és egy újonccal készül a magyar csapat a Davis-kupában

Tenisz
2026.09.08. 16:25

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38