Gálfi Dalma kétjátszmás győzelemmel kezdett Antalyában

Vágólapra másolva!
2025.03.25. 14:01
Gálfi folytathatja a szereplést (Fotó: Getty Images)
A magyar bajnok Gálfi Dalma kétszettes győzelemmel bejutott a nyolcaddöntőbe az Antalyában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán egyesben, párosban viszont Udvardy Panna búcsúzott.

A világranglistán 161. Gálfi Dalma két hete a nyolcaddöntőben kikapott a Székesfehérvár Open elnevezésű ITF-versenyen a későbbi döntős Tóth Amarissától, majd Antalyába utazott, ahol nem jutott főtáblára a selejtezőből. 

Ezen a héten a dél-törökországi város 125-ös besorolású WTA-tornának ad otthont, amelyen Gálfi már a főtáblán kezdte meg szereplését a francia Elsa Jacquemot ellen, aki a múlt héten negyeddöntős volt ugyanott. Első találkozójuk tükörsima meccsként indult, mivel a 141. helyezett rivális csak a nyolcadik gémet tudta hozni, 6:0, 1:1-re szépítve. A folytatásban aztán Jacquemot magára talált, brékelte is a magyart, de a végjátékban ismét Gálfi volt jobb. Az összecsapás 1 óra 20 percig tartott.

Gálfi a nyolcaddöntőben lett vagy szlovén ellenféllel találkozik. Antalyában a 143. helyen álló Udvardy Panna is tagja az elitmezőnynek egyesben, és a nyitó körben a második kiemelt spanyol Jessica Bouzas Maneiro (58.) vár rá. Párosban viszont már kedden búcsúzott, a Darja Semenistaja oldalán 6:3, 6:1-re kikapott a Veronika Erjavec, Leyre Romero Gormaz szlovén, spanyol kettőstől.

WTA 125-ÖS TORNA, ANTALYA
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Gálfi Dalma–Elsa Jacquemot (francia) 6:0, 7:5
PÁROS, 1. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
Veronika Erjavec, Leyre Romero Gormaz (szlovén, spanyol)–Darja Semenistaja, Udvardy Panna (lett, magyar) 6:3, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Megvan Novak Djokovics 100. tornagyőzelme!

Tenisz
2 órája

Száz éve lett nyílt verseny, majd Grand Slam-torna a teniszidény egyik csúcsa, a Roland Garros

Népsport
11 órája

Djokovics egy lépésre a 100. tornagyőzelmétől

Tenisz
Tegnap, 18:40

Visszavonul a WTA-világbajnok Caroline Garcia

Tenisz
Tegnap, 11:11

Gálfi Dalma kiesett a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2025.05.22. 17:11

Marozsán hamar találkozhat Alcarazzal – kisorsolták a Garros főtábláját

Tenisz
2025.05.22. 15:54

Már több mint háromszázan neveztek a budapesti szenior tenisz Eb-re

Tenisz
2025.05.22. 13:19

Marozsán Fábián úgy érzi, összességében jó úton jár

Tenisz
2025.05.22. 11:29
Ezek is érdekelhetik