Bondár Anna négy meccslabdát hárítva feljutott a főtáblára a miami tenisztornán

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.03.17. 18:59
Bondár Anna feljutott a főtáblára (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
Bondár Anna a miami kemény pályás tenisztorna selejtezőjének második fordulójában 6:3, 2:6, 7:6 (7–5)-re megverte a román Irina-Camelia Begut, a sikerével pedig feljutott a főtáblára.

Bondár Anna az ausztrál Maddison Inglis vasárnapi legyőzése (3:6, 6:3, 6:2) után hétfőn a főtáblára jutásért lépett pályára. Ellenfele a hétfőn közreadott, legfrissebb világranglistán 69. helyen álló, korábbi 22. helyezett Irina-Camelia Begu volt, akit ebben a selejtezőben a 2. helyen emeltek ki. A két fél eddig egyszer találkozott egymással, a 2023-as Roland Garros első körében a román játékos 6:4, 6:2-re nyert.

A magyar teniszező jól kezdett ezúttal, a negyedik gémben brékelte ellenfelét, majd 4:2-es vezetésnél három bréklabdát hárítva hozta a saját adogatójátékát. A román versenyző nem tudott brékelni a játszma utolsó gémjében sem, Bondár semmire nyerte meg, így 6:3-mal zárult az első felvonás.

Bondár Anna nagy csatában nyert (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)

A második szett is jól indult magyar szempontból, aztán viszont rosszul folytatódott. A szeghalmi játékos rögtön brékelt, ám a 34 éves vetélytársa azonnal egyenlített egy love game-mel, majd a következő fogadójátékát is megnyerte, a negyedik bréklabdát már nem tudta hárítani a világranglista-94. teniszezőnk. Begunak 5:2-nél újabb sansza volt a brékre, és a második lehetőségével élt is, amivel egyenlített.

A döntő játszma alakult a legszorosabban, a második és harmadik gémben egy-egy bréket csináltak a felek, majd Bondár nehezen, de hozta a saját szervagémjét. 2:2 után sokáig mindketten magabiztosak voltak adogatóként, majd 6:5-ös Begu-vezetésnél a magyar játékos többször is nehéz helyzetbe került, ám négy mérkőzéslabdát hárítva kiharcolta a tie-breaket. A rövidítés során az első minibrékre az utolsó pontig kellett várni, 6–5-nél Bondár elvette ellenfele adogatását, és 2 óra 48 perc játék után megnyerte a találkozót.

Bondár a főtábla első fordulójában francia ellenféllel mérkőzik meg, a 2022-ben US Open-elődöntős, WTA-világbajnok Caroline Garciával (világranglista-74.) méri össze erejét.

ATP ÉS WTA 1000-ES TORNA
MIAMI OPEN, MIAMI GARDENS (8.9 millió dollár, kemény pálya)
Női egyes, selejtező, 2. forduló
Bondár Anna (16.)–Irina-Camelia Begu (román, 2.) 6:3, 2:6, 7:6 (7–5)

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
2026.03.16. 21:42

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Az Australian Open után Indian Wellsben is Arina Szabalenka és Jelena Ribakina döntőzik

Tenisz
2026.03.14. 11:57

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26

Bondár Anna kikapott Muchovától az Indian Wells-i tenisztornán

Tenisz
2026.03.07. 22:26

Bondár Anna a második fordulóba jutott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.06. 07:22

Indian Wells-i tenisztorna: Gálfi Dalma szerencsés vesztesként főtáblára jutott

Tenisz
2026.03.04. 12:47
Ezek is érdekelhetik