Félbeszakadt Fucsovics Márton döntője a bahreini tenisztornán

Vágólapra másolva!
2025.02.15. 13:25
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Eső miatt félbeszakadt az első helyen kiemelt Fucsovics Márton döntője a Manamában zajló, 200 ezer dollár (78.2 millió forint) összdíjazású kemény pályás challenger-tenisztornán.

A világranglistán 97. magyar játékosnak – mivel előzőleg az eső miatt csúszott a program – pénteken két meccset is kellett vívnia: a negyeddöntőben a norvég Viktor Durasovicot, majd az elődöntőben az orosz Marat Saripovot verte meg a bahreini fővárosban. A két ATP-serleget gyűjtött nyíregyházi teniszezőnek ez a 12. döntője az ATP Tour mögött a második vonalnak számító ATP Challenger Touron. Az eddigi 11-ből hatot nyert meg, első diadalát a kínai Anningben aratta 2013. május 5-én. Közösségi oldala szerint a komolyabb karriert befutott játékosok közül döntőzött a német Jan-Lennard Struff-fal, a kazah Mihail Kukuskinnal, az osztrák Jürgen Melzerrel, a szerbiai Györe Lászlóval (Laszlo Djere), az olasz Andreas Seppivel és Marozsán Fábiánnal is. 

A szombati fináléban – amelyet a helyi fúvószenekar előadása vezetett fel – Fucsovics ellenfele a világranglistán 240. Andrea Vavassori volt. A 29 éves torinói játékos legjobb helyezése eddig a 128. hely volt – a magyar klasszis karriercsúcsa a 31. –, párosban viszont három Grand Slam-döntőt is vívott, és tagja volt tavaly a Davis-kupa-győztes olasz válogatottnak. 

Első találkozójukon a 193 centis ellenfél igyekezett rövidíteni a labdameneteket, Fucsovics viszont türelmesen ütögetett Vavassori sebezhető fonákjára, aminek a harmadik gémben brék lett a jutalma. A magyar játékos két bréklabdát hárított, majd 5:3-nál a negyedik szettlabdáját már értékesítette fogadóként, és 44 perc elteltével játszmaelőnyben volt. Ekkor – a héten már sokadszor – eleredt az eső Manamában, és a mérkőzésvezető az öltözőbe vezényelte a játékosokat. Mintegy húsz perccel később törölközővel-szárítógépekkel felszerelt labdaszedők és vonalbírók özönlötték el a centerpályát, és már úgy tűnt, hogy közel a folytatás, amikor ismét csapadékosra fordult az idő.

Tenisz, ATP-Challenger, Bahrein, döntő
Fucsovics Márton (1.)–Andrea Vavassori (olasz) 6:3-nál félbeszakadt

 

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
8 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér, de nem lesz ott Melbourne-ben

Tenisz
10 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.12.23. 00:30

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2025.12.22. 13:32

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
2025.12.21. 15:23

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.21. 10:54

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51
Ezek is érdekelhetik