Australian Open: Alcaraz először bukott játszmát, Zverev szettveszteség nélkül menetel

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.17. 07:42
Carlos Alcaraz négy szettben győzött (Fotó: Getty Images)
A harmadik helyen kiemelt Carlos Alcaraz és a második helyen rangsorolt Alexander Zverev is bejutott az Australian Open negyedik fordulójába.

Carlos Alcaraz életben tartotta reményét arra, hogy karrier Grand Slamet érjen el, a spanyol klasszis ugyanis a négy nagy torna közül egyedül az Australian Opent nem nyerte még meg.

A 21 éves teniszező a legfiatalabb Aus Open-bajnok lehet Novak Djokovics 2008-as sikere óta. A Nuno Borges elleni meccsén Alcaraz a kezdetektől fölényben volt, hozta az első két szettet. A harmadikban azonban mindketten behúzták a szervajátékaikat, így a tie-break döntött, amit a portugál nyert, így Alcaraz először bukott szettet az Australian Openen. A negyedik játszmában a korábbi világelső lezárta a mérkőzést, és készülhet a negyedik fordulóra. Bár az év első Grand Slam-tornája után megelőzheti a világrangistán Alexander Zverevet, de a listavezető Jannik Sinnert egyikük sem érheti be.

Alcarazzal ellentétben Zverev a harmadik mérkőzését is szettveszteség nélkül hozta. A német teniszező Jacob Fearnley-vel csapott össze, és az első játszmában beütötte az egyetlen bréklabdáját, a másodikban pedig kétszer vette el ellenfele adogatását, igaz, ő is elbukott egy szervajátékot.

A brit teniszező a harmadikban is hiába brékelte le Zverevet, a második helyen kiemelt, tavaly elődöntőig jutó játékos kétszer is fogadóként nyert játékot, így készülhet a negyedik körre.

AUSTRALIAN OPEN
3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
FÉRFIAK
Zverev (német, 2.)–Fearnley (brit) 6:3, 6:4, 6:4
Alcaraz (spanyol, 3.)–Borges (portugál) 6:2, 6:4, 6:7, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
23 órája

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
Tegnap, 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05

Egyszerűen briliáns volt – sorra gratuláltak a sport nagyjai Alcaraznak a US Open-siker után

Tenisz
2025.09.08. 11:31

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
2025.09.08. 11:18
Ezek is érdekelhetik