Ilyen van? Djokovicsot három hete műtötték, mégis pályára lép Wimbledonban

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2024.06.29. 14:33
Previews: The Championships - Wimbledon 2024
Szinte hihetetlen: Novak Djokovics három héttel a térdműtétje után indul Wimbledonban (Fotó: Getty Images)
Alig több mint három hete, június 5-én a Roland Garroson elszenvedett térdsérülése miatt műtötték meg Párizsban a 24-szeres Grand Slam-győztes teniszezőt, Novak Djokovicsot, aki a „hiperrehabilitációt” követően úgy döntött, próbára teszi magát a hétfőn kezdődő wimbledoni bajnokságon.

„Örömmel tudatom, hogy a műtét rendben lezajlott – jelentette be közösségi oldalán Novak Djokovics június elején. – Mindent megteszek, hogy minél hamarabb visszatérjek, továbbra is a legmagasabb szinten szeretnék játszani.”

Lehetetlennek tűnt, hogy ez már Wimbledonban megvalósul. Nos, nagyon úgy fest, hogy a szerb klasszis az esélyekre rácáfolva szerepel a füves pályás Grand Slam-tornán. Pénteken tesztmérkőzést játszott, nem akárkivel, a világranglista ötödik helyezettjével, az orosz Danyiil Medvegyevvel, akit 6:3, 6:4-re legyőzött.

„Elmondhatom, nagyon jól éreztem magam a pályán. Fájdalommentesen játszottam, és nincs is ennél jobb. Jó próba volt, egyértelműen a világ egyik legjobb játékosa ellen. Persze, játszottam néhány tesztszettet korábban, de szerettem volna komolyabb próba elé állítani magamat. Intenzív három héten vagyok túl, rengeteg órát töltöttem a rehabilitációval. Mindvégig meg akartam adni az esélyt magamnak arra, hogy Londonban lehessek. Itt van a sebészem, aki egészen biztos, hogy az elmúlt időszak MVP-je” – idézte a 37 éves játékost a BBC.

A történtek ellenére Djokovics egyáltalán nem esélytelenként versenyez Wimbledonban. A fogadóirodák őt tartják a harmadik legnagyobb favoritnak a trófea megszerzésére. A szerb hétszer diadalmaskodott a tornán, amennyiben ismét megismételné ezt, beérné az örökrangsorban Roger Federert (8). Második kiemeltként az alsó ág legalján kapott helyet, kedden az első körben a selejtezőből érkező cseh Vít Koprivával (ATP-112.) méri össze a tudását. 

Medvegyev szerint is jó állapotban van Djokovics: „Úgy tűnik, rendben van. Soha nem tudhatod, mit érez. Az ötszettes meccsek füvön megterhelik a térdet, szóval nem tudom, hogyan bírja. Most úgy tűnt, jól mozog.”

 

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Djokovics elárulta, hogy Nadalt vagy Federert kedvelte-e jobban

Tenisz
2025.06.13. 11:59

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik