Gálfi és Udvardy győzött a wimbledoni selejtezőben, Bondár kikapott

2024.06.25. 18:28
Gálfi készülhet a második körre (Fotó: Getty Images)
Gálfi Dalma és Udvardy Panna bejutott a második fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében, Bondár Anna ugyanakkor kiesett.

 

A 18. helyen kiemelt Gálfi Dalma (128.) az amerikai Hanna Changgel (216.) csapott össze, pályafutása során először. Az első szettet a magyar játékos nagy csatában, rövidítésben elveszítette, utána azonban viszonylag simán fordított, és 6:7 (4–7), 6:1, 6:3-mal továbbjutott. A 30-adikként rangsorolt Udvardy Panna (134.) a szlovén Dalila Jakupoviccsal (213.) találkozott, akitől 2022-ben kikapott korábbi egyetlen meccsükön. A londoni csata ezzel szemben a kaposvári születésű sportoló szája íze szerint alakult, mert 6:3, 6:4-re győzött.

A női selejtező harmadik magyarjának, a 93. helyen álló, 9. kiemelt Bondár Annának viszont – aki vasárnap még salakon nyert ITF-tornát – nem sikerült a gyors átállás a füves borításra, s mindössze 75 perc alatt 6:4, 6:0-ra kikapott az ukrán Julija Sztarodubcevától (153.).

A második körben Gálfira a török Ipek Öz (260.) vár, míg Udvardy horvát vagy brit riválissal találkozik.

A férfiaknál Piros Zsombor (183.) hétfőn kiesett a kvalifikáció nyitó fordulójában.

Az idény harmadik Grand Slam-tornájának főtábláján egyelőre két magyar indulása biztos, az Eastbourne-ben már kiesett Marozsán Fábián és az idehaza füvön edző Fucsovics Márton várja az elitmezőny pénteki sorsolását.

TENISZ, WIMBLEDON (50 millió font, fű)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
NŐI EGYES
Gálfi Dalma (18.)–Hanna Chang (amerikai) 6:7 (4–7), 6:1, 6:3
Udvardy Panna (30.)–Dalila Jakupovic (szlovén) 6:3, 6:4
Julija Sztarodubceva (ukrán)–Bondár Anna (9.) 6:4, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09