Marozsán: Bum-bum tenisz lesz Alcaraz ellen

2024.03.11. 20:38
Marozsán Fábián tavaly úgy érezte magát, mintha lottóötöst nyert volna, miután legyőzte Carlos Alcarazt (Fotó: Imago Images)
Tavalyi szenzációs római diadalához képest ezúttal más meccsre számít a címvédő Carlos Alcaraz ellen Marozsán Fábián, aki kedden csap össze a spanyol játékossal az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 58. helyezett teniszező hétfőn az MTI-nek adott interjújában először a kaliforniai viadal elejére tekintett vissza.

„Persze örültem, hogy a visszalépett Alexei Popyrin helyett a szerencsés vesztes Jurij Rodionovval kerültem szembe, aztán a második körben a 24. kiemelt Nicolás Jarry már keményebb dió volt. Ő nagyokat szervál és gyorsan játszik, a mérkőzés elején elég tanácstalan voltam. Nem játszottam jól, és csak az utolsó pillanatban tudtam visszakapaszkodni. Ez a fordítás, amely elég ritka ezen a szinten, nagy lendületet adott Thiago Seyboth Wild ellen, aki előzőleg alig vesztett gémet, de nekem nagyon jó napom volt” – idézte fel a 24 éves teniszező.

A keddi erőpróbáról úgy vélekedett, hogy alighanem teljesen más meccs lesz, mint tavaly Rómában, amikor salakon az év meglepetését okozva megverte a világelső Alcarazt.

„Egyrészt ismer már engem, és biztosan készül rám. Másrészt kemény pályán nem lehet annyira variálni a játékot, például szögeket ütni vagy ejteni. Itt most bum-bum tenisz lesz, erőből fogunk játszani, és ha valaki ezen a borításon mentálisan vagy fizikailag lassú, akkor könnyen elmennek az ütések, mert nagyon kevés az idő” – magyarázta a Hajdúszoboszló SE sportolója, hozzátéve, számítania kell arra, hogy a kétszeres Grand Slam-bajnok megpróbálja „bedarálni” őt.

Közölte, nézte a húszéves Alcaraz eddigi találkozóit, végig óriási tempót diktált, szinte elvette a levegőt riválisaitól, és ilyenkor mindenkinek nehéz dolga van ellene. Még a 31. kiemelt, korábbi top 10-es Félix Auger-Aliassime-nek sem volt ötlete az előző fordulóban a spanyollal szemben.

Marozsán Fábián kifejtette, azon lesz, hogy ellenfele minél kellemetlenebbül érezze magát a pályán, és első lépésben szeretne egy szettet hozni ellene, illetve ha van rá mód, akkor természetesen nyerni is.

„Én még csak nem is edzhetek a centerpályán, ahol ő a meccseit vívja, úgyhogy teljesen új lesz nekem a környezet. Tavaly olyan volt legyőzni őt, mintha megnyertem volna a lottóötöst, de attól még remélem, hogy másodszor is sikerülni fog” – tette hozzá.

Tenisz
2024.03.10. 22:24

Indian Wells: Marozsán kiváló játékkal nyolcaddöntős, következik Alcaraz

A magyar éljátékos a következő körben Carlos Alacaraz ellen játszik, akit tavaly Rómában már egyszer legyőzött.

 

Marozsán a 2023-as római és sanghaji verseny után harmadszor jutott a 16 közé 1000-es tornán.
 

Legfrissebb hírek

Alcaraz két szettben legyőzte a Marozsánt búcsúztató Fonsecát Miamiban

Tenisz
7 órája

Marozsán Fábián visszanyerné önbizalmát a miami vereség után

Tenisz
Tegnap, 14:05

Miami Open: ezúttal nem bírt a brazil csodagyerekkel Marozsán

Tenisz
2026.03.19. 22:57

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Tenisz
2026.03.16. 21:42

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.03.16. 09:56

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Alcaraz először kapott ki 2026-ban, Medvegyev döntőzik Sinnerrel Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 01:24

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38
Ezek is érdekelhetik