Wimbledon: összejött az álomdöntő, Alcaraz játszik Djokoviccsal

M. B.M. B.
2023.07.14. 19:49
null
Carlos Alcaraz pályafutása során először nyerheti meg a wimbledoni tornát (Fotó: Getty Images9
A wimbledoni füves pályás Grand Slam-torna férfi egyesének második elődöntőjében a világelső Carlos Alcaraz három szettben verte meg a harmadik helyen kiemelt Danyiil Medvegyevet, így ő lesz Novak Djokovics ellenfele a vasárnapi döntőben.

 

Az első két játszmában rendkívül dominánsan teniszezett Alcaraz, minden adogatását hozta, s emellett az első szettben egyszer, majd a másodikban kétszer brékelte Medvegyevet, így az orosz csak feleannyi játékot tudott megnyerni, mint a spanyol (6:3, 6:3).

A harmadik szett sokkal fordulatosabbra sikeredett, a korai Alcaraz-brékre két játékkal később válaszolni tudott Medvegyev, akit azonnal visszabrékelt a spanyol. Medvegyev erre is tudott felelni, de a változatosság kedvéért Alcaraz ismét elvette az adogatását – zsinórban negyedszer nem az adogató játékos nyerte meg az adott gémet. A brékek párbaját tehát a világelső nyerte, aki így a meccsért adogatott, s ha már adogatott, akkor élt is a lehetőséggel, első mérkőzéslabdáját értékesítette (6:3) – összejött tehát az álomdöntő, vasárnap az ATP-világranglista első két helyezettje csap össze az év harmadik Grand Slam-trófeájáért.

TENISZ
WIMBLEDON
FÉRFI EGYES
ELŐDÖNTŐ
Alcaraz (spanyol, 1.)–Medvegyev (orosz, 3.) 6:3, 6:3, 6:3

Legfrissebb hírek

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
2026.08.11. 22:33

Félbeszakadt Marozsán és Medvegyev negyeddöntője Montrealban

Tenisz
2026.08.11. 09:27

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
2026.07.23. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52