Wimbledon: Rafael Nadal nem áll ki az elődöntőre – hivatalos

V. Á.V. Á.
2022.07.07. 20:31
null
Rafael Nadal nem áll ki az elődöntőre (Fotó: AFP)
A 22-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal hasfalsérülése miatt nem lép pályára a wimbledoni teniszbajnokság pénteki elődöntőjében, így az ausztrál Nick Kyrgios játék nélkül jutott a fináléba – jelentette a Marca a teniszező sajtótájékoztatójáról.


A spanyol sztár csütörtökön orvosi vizsgálaton esett át, ennek során megállapították, hogy 7 mm-es szakadás van a hasfalizmában. Ennek ellenére még edzett, de végül kénytelen volt visszalépni.

„Egész nap azon gondolkoztam, hogy mit csináljak, de nincs értelme folytatni, a sérülésem egyre rosszabb. Meghoztam a döntést, mert úgy gondolom, így nem tudok meccseket nyerni. Nem csak arról van szó, hogy nem tudok jól adogatni, hanem arról is, hogy nem tudom megtenni a helyes mozdulatot ehhez”
– mondta Nadal a sajtótájékoztatón.

A 36 éves klasszis hozzátette, reméli, a következő hetekben ki tudja pihenni magát, s felépül sérüléséből, ezt követően pedig lesz lehetősége folytatni az edzéseket az általa tervezett menetrend szerint.

Nadal az esetleges visszavonulásáról is beszélt.

„A visszavonulás lehetősége még mindig a fejemben van.”

Mint ismert, a 36 éves klasszis szerdán ötszettes, 4 óra 20 perces csatában gyűrte le az amerikai Taylor Fritzet, ám közben többször is ápolni kellett őt. Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító gyógyszert kapott, miközben a páholyból az édesapja és a húga is hevesen gesztikulálva arra biztatta, hogy adja fel a meccset.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
21 órája

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
Tegnap, 8:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12