Wimbledon: Még nem állok készen, hogy bajnok legyek – Dzsabur

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
2022.07.10. 12:09
null
Onsz Dzsabur úgy véli, még nem áll készen rá, hogy Grand Slam-tornagyőztes legyen (Fotó: Getty Images)
Saját bevallása szerint még nem áll készen a Grand Slam-tornagyőzelemre Onsz Dzsabur, aki szombaton szettelőnyről kapott ki a kazah Jelena Ribakinától a wimbledoni teniszbajnokság női fináléjában.

A 27 éves tunéziai játékos – aki második a világranglistán – mindössze két szettet vesztett a döntőig londoni menetelése során, a finálét megelőző 24 mérkőzéséből csak kettőt bukott el, miközben megszerezte a berlini és a madridi verseny trófeáját is. A szombati meccsen azonban a 33 perc alatt behúzott első játszma után a további két szettben összesen négy játékot tudott nyerni.

„Nem tudtam többet tenni, mindent beleadtam, amit csak bírtam. Év elejétől erre a versenyre fókuszáltam, a telefonomon rajta van a trófea képe. Talán még nem állok készen arra, hogy Grand Slam-tornagyőztes legyek” – fogalmazott Dzsabur. Leszögezte ugyanakkor: trófeákat akar nyerni és diadalmaskodni Grand Slam-viadalon.

(MTI)

TENISZ
WIMBLEDON, LONDON (füves pálya, 40 350 000 font)
NŐI EGYES
DÖNTŐ

Ribakina (kazah, 17.)–Dzsabur (tunéziai, 3.) 3:6, 6:2, 6:2

Legfrissebb hírek

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
17 órája

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

Szabalenka az ütőtörés után: Ha magamban tartom a dühömet, most meg sem tudok szólalni

Tenisz
2026.09.13. 08:37

Ribakina a női egyes bajnoka a US Openen

Tenisz
2026.09.13. 00:50

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18

US Open: Ribakina büszke arra, hogy Kazahsztánt képviselheti

Tenisz
2026.09.10. 19:13

Ribakina elődöntős a US Openen, hétfőtől világelső lesz

Tenisz
2026.09.09. 22:45