Tenisz: az eltűnt Peng Suaj jól van, hamarosan jelentkezik – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 16:49
null
Úgy tűnik, biztonságban van Peng Suaj teniszező (Fotó: AFP)
A hetek óta eltűnt kínai teniszezőnő, Peng Suaj biztonságban van, otthonában tartózkodik, jól van, és hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt, hogy eloszlassa az aggodalmakat – írta szombaton a dpa a Global Times angol nyelvű kínai lap főszerkesztőjére hivatkozva.

A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-bajnok játékosról azóta nem volt hír, hogy közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. A posztot fél órával megjelenése után eltávolították, Peng pedig azóta nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését.

A friss pekingi forrás szerint Peng eddig azért nem jelentkezett, mert „nem akart zavart okozni”, de most az egyik kínai internetes üzenetközvetítő alkalmazásban három újnak mondott fotó és egy „kellemes hétvégét” kívánó szöveg is megjelent a teniszezőtől. A lapfőszerkesztő állítása szerint „a fotók valóban Peng Suaj jelenlegi állapotát tükrözik, aki az elmúlt napokban szabadon, otthonában tartózkodott, és hamarosan meg fog jelenni a nyilvánosság előtt”.


Peng váratlan és hosszan tartó eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak, a női tenisztornákat szervező WTA pedig bejelentette: kész valamennyi versenyét elhozni Kínából, amennyiben nem kap megnyugtató választ a játékossal kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
2026.02.04. 22:14

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Swiatek: Állatok vagyunk az állatkertben, akiket még a wc-n is megfigyelnek?

Tenisz
2026.01.28. 12:11

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Stollár vegyes párosban kiesett az Australian Openen

Tenisz
2026.01.23. 09:26

Australian Open: Swiatek, Anisimova és a címvédő is hozta a kötelezőt, Badosa kiesett

Tenisz
2026.01.22. 09:09

Stollár Fannyék bejutottak a páros második fordulójába az Australian Openen

Tenisz
2026.01.22. 07:51

Australian Open: női játékosaink készen állnak a kihívásra

Tenisz
2026.01.18. 11:08
Ezek is érdekelhetik