Tenisz: egy közösségi médiában megjelent poszt után eltűnt Peng Suaj

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.16. 12:42
null
Peng Suajt november 2-a óta nem tudják elérni (Fotó: AFP)
Eltűnt a korábban párosban világelső, kétszeres Grand Slam-győztes kínai Peng Suaj – írja a The Guardian. A teniszezőnő november 2-án a kínai Weibo közösségi oldalon számolt be arról, hogy egy magas rangú kínai politikus szexuálisan bántalmazta, azonban a bejegyzés óta nem hallani a holléte felől.

 

Peng Suaj még november 2-án posztolt a kínai Weibo közösségi oldalra arról, hogy az ország volt miniszterelnök-helyettese, Csang Kao-li évekig szexuálisan bántalmazta, azonban a bejegyzés óta nem tudnak semmit az emberek a teniszsztár hollétéről. A párosban világelsőségig jutó teniszezőnő állítása szerint a most 75 éves politikus évekig viszonyt folytatott vele, később pedig meghívta a házába, ahol megerőszakolta.

A bejegyzést a cenzorok törölték, viszont így is többen látták, és több teniszező is aggodalmát fejezte ki Penggel kapcsolatban. A WTA elnöke, Steve Simon „teljes, tisztességes és átlátható" vizsgálatra szólította fel a kínai kormányt. „Peng Suaj és az összes nő megérdemli azt, hogy meghallgassák, és nem azt, hogy elhallgattassák." Hozzátette, a WTA-nak nincs nagy befolyása a kínai kormánnyal szemben.

A WTA elnöke és vezérigazgatója emellett a New York Timesnak nyilatkozott arról, hogy több forrásból is arról értesültek, hogy Peng biztonságban van és nem bántalmazták. Ennek ellenére a szövetség egyik tagja sem tudja elérni a párosban kétszeres Grand Slam-győztes játékost.

A teniszezők közül Chris Evert, korábbi világelső elmondta, már 14 éves kora óta ismeri Penget, így nagyon aggódik azért, hogy biztonságban van-e. „Ez komoly, hol van? Biztonságban van? Nagyon hálás lennék bármilyen információért" – írta Twitter-bejegyzésében.

„Peng Suaj eltűnése nem csak a WTA problémája. Mi mind aggódunk" – mondta a korábban párosban világelső francia Nicolas Mahut.

A kínai közösségi médiában is többen aggódnak a teniszsztár miatt, ráadásul még épületekre is kivetítették azt a feliratot, hogy „Hol van Peng Suaj?".

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik