Tenisz: „Jelenleg jelentéktelen dolog Wimbledon lemondása” – sajtóvisszhang

MTI MTIMTI MTI
2020.04.02. 10:12
null
Az idén elmarad a torna (Fotó: AFP)
A brit sajtó gyakorlatias döntésként értékelte, hogy szerdán a koronavírus-járvány miatt törölték a június 29. és július 12. közé kiírt wimbledoni tenisztornát.

A Telegraph szerint még az utóbbi hetek globális szörnyűségei után is sokkoló volt a londoni Grand Slam-torna szervezőinek a bejelentése. „Ez a britanniai nyár kiemelkedő teniszeseménye és legnagyobb sportfesztiválja, amelyre minden évben több mint félmillióan kíváncsiak – mármint minden normális évben″ – írta csütörtökön a napilap.

A BBC Sport úgy vélekedett, hogy kaotikus helyzet állt volna elő, ha a rendezők ragaszkodtak volna az eredeti időponthoz, majd hirtelen lemondják, esetleg halogatták volna a döntést, és csak később ismerték volna be a vereséget. „Wimbledon nem így működik. Sokkal jobb szembenézni a tényekkel, és jövőre új lendülettel visszatérni″ – hangsúlyozta a szerző.

Törölték az idei wimbledoni tornát – hivatalos
Babos sajnálja, hogy nem lehetett Wimbledont elhalasztani
Federer egy szóval reagált a wimbledoni torna eltörlésére

Az Independent kiemelte, hogy számos gyakorlati oka van a halasztásnak. Egyfelől nem lehet tudni, hogy mikor enyhülnek a korlátozások Nagy-Britanniában, mint ahogy azt sem, hogy mikor utazhatnak be a szigetországba szerte a világból a játékosok. Ha pedig néhány héttel későbbre tolták volna a versenyt, akkor a pályák már nedvesebbek és veszélyesebbek lettek volna, ráadásul jövő nyáron nem várhatnák tökéletes állapotban a teniszezőket.

A Guardian szerint a nemzetközi sportéletre gyakorolt hatása mellett az első lemondott Grand Slam-torna arra is utal, hogy a nyári szórakozási lehetőségek is folyamatosan ritkulnak. „Wimbledon mindig igazi különlegesség volt a sportágon belül, emellett egy állandó program a londoniak számára″ – tette hozzá a lap.

A Times cikkében azt taglalta, hogy az olyan okos és tapasztalt veteránok, mint Roger Federer és Serena Williams meg fogják érteni, miért nem versenyezhetnek az idén az All England Clubban. „A világjárvány közepette jelentéktelen dolognak számít Wimbledon lemondása, ezzel együtt ők igencsak csalódottak lehetnek amiatt, hogy nem javíthatják tovább lenyűgöző Grand Slam-statisztikáikat″ – írta a lap.

A londoni GS-viadal 1945 óta először marad el, a 134. wimbledoni tornára pedig így 2021. június 28. és július 11. között kerülhet sor.

 

Legfrissebb hírek

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52

Öt ok, amely miatt különleges volt a wimbledoni tenisztorna

Tenisz
2026.07.14. 11:18

Második lett Lleyton Hewitt fia a wimbledoni ifidöntőben

Tenisz
2026.07.12. 22:46

Sinner újra megmutatta, miért a világ legjobbja, Zverev egyre veszélyesebb – a wimbledoni döntősök nyilatkozatai

Tenisz
2026.07.12. 22:25

Nézze meg a wimbledoni torna döntőjének legszebb labdameneteit! – videó

Tenisz
2026.07.12. 22:07

Wimbledon: Mladenovicék nyerték a női párost

Tenisz
2026.07.12. 16:45

Wimbledon: az első kiemelt nyert férfi párosban

Tenisz
2026.07.11. 20:15

Összeomlás után feltámadás: a 21 éves Nosková nyerte a cseh házidöntőt Wimbledonban

Tenisz
2026.07.11. 19:47