Tenisz: a Djokovics-verő cseh elbánt horvát riválisával

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
2017.04.25. 16:25
Magas színvonalú összecsapáson győzte le a cseh Jirí Vesely a horvát szupertehetséget, Borna Coricot a Budapesti ATP-torna első fordulójában szerdán.

Az erős szél kicsit alábbhagyott, s bár a második szett elején néhány csepp eső rémítette a lelátón ülőket (az égbolton látható egyetlen felhő éppen a Nemzeti Edzésközpont centerpályája felett helyezkedett el), zavartalanul lement a cseh Jirí Vesely és a horvát Borna Coric összecsapása, amely remek teniszt hozott.

Az első játszmában bár Coric visszajött brékhátrányból, a nagyon motivált Vesely – Novak Djokovics tavalyi monte-carlói legyőzője – rövidítésben behúzta a szettet. A másodikban 2:2 után brékelt a cseh, előnyét meg is őrizte, így bő másfél óra után 7:6, 6:4-gyel zárta le a találkozót. Vesely produkciója nagyon biztató, de a legjobbjára lesz szükség a következő körben, mert az első kiemelt vár rá.

„Kifejezetten nehéz sorsolást kaptam – panaszkodott a Nemzeti Sportnak a győztes. – A második körben az elsőként rangsorolt Lucas Pouille ellen játszom. Ez mindkettőnk számára pech, hiszen szívesebben találkoztunk volna a záró szakaszban. A szervezők és a nézők viszont örülhetnek, mert már az első néhány körben izgalmas mérkőzéseknek tapsolhatnak. Többször találkoztunk már Lucasszal, nagyon várom az újabb meccset, biztos, hogy érdekes lesz. A salak a kedvenc borításom, évről évre jó eredményeket hozok, az idei szezon is egész jól indult. Próbálok keményen dolgozni, napról napra fejleszteni a játékomon. Folyamatosan a legjobbakkal mérkőzhetek, igyekszem legyőzni őket!”

ATP 250-ES TORNA, BUDAPEST (540 310 euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Vesely (cseh)–Coric (horvát) 7:6, 6:4
KORÁBBAN
Fratangelo (amerikai)–Simon (francia, 5.) 6:4, 6:1
Sztahovszkij (ukrán)–F. Mayer (német) 6:4, 3:0-nál F. Mayer feladta
Bedene (brit)–Copil (román) 7:5, 6:2

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09