Wimbledon: Djokovics megérti Wawrinka panaszait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.01. 14:40
Novak Djokovics szerint a wimbledoni tenisztorna szervezőinek nem feltétlenül kellene ragaszkodniuk ahhoz a hagyományhoz, hogy a verseny első hetének vasárnapján szünnapot tartanak.

Wimbledonban gyakran van csúszás a programban az eső miatt, így volt ez az idei versenyen is. Az első héten több mérkőzést is csak jelentős késéssel tudtak befejezni, ám vasárnap hiába sütött ki a nap, a hagyományoknak megfelelően nem játszottak meccseket. Stanislas Wawrinka hőzöngött is emiatt, hiszen neki például hét nap alatt öt mérkőzést (amelyek lehetnek ötszettesek is) kellene megnyernie ahhoz, hogy eljusson a döntőig. Novak Djokovics szerint is változásra van szükség.

„Megértem Wawrinka panaszait – mondta Djokovics. – El kellene gondolkodni közben ezen a vasárnapon, hiszen gyönyörű volt az idő, nem esett az eső, mégsem játszottak le egy meccset sem. A többi Grand Slam-tornán nem él ez a különleges szabály. Mindannyian tudjuk, mennyire fontosak Wimbledonban a tradíciók, amit tisztelnünk kell. Néhány szabályt azonban szerintem meg kellene változtatni a kedvezőbb versenyprogram és a játékosok érdekében.”

A szerb klasszis szavai azonban süket fülekre találtak. A versenyt szervező All England Club szóvivője elmondta, hogy nemcsak a hagyományok miatt ragaszkodnak a játékmentes első vasárnaphoz, hanem azért is, mert a füves pályáknak szükségük van legalább egy nap „regenerációra”. Ha 14 napon keresztül folyamatosan igénybe lennének véve, akkor gyorsabban kikopna a fű rajtuk.

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55