Tenisz: politikai vihar tört ki Wimbledon friss bajnoka körül

Vágólapra másolva!
2014.07.11. 16:02
Éles támadások kereszttüzébe került a héten Petra Kvitová, kétszeres wimbledoni bajnok cseh teniszező, miután bejelentette: tartós lakhelyét tavaly ősszel Monacóba helyezte át, hogy kevesebbet kelljen adóznia.

„Kvitovát meg kellene fosztani cseh állampolgárságától" – nyilatkozta Stanislav Huml, ismert szociáldemokrata parlamenti képviselő. Huml a Facebook közösségi portálon írt bejegyzésében azt állította, hogy Kvitová döntése „szégyen", s adócsalásnak minősíthető.

„Petra kitűnő teniszező, de emberként nem állítható példaképnek mások elé" – mondta Daniel Rovny, prágai önkormányzati képviselő a Mladá Fronta Dnes című napilapnak.

A vélemények Kvitová döntéséről a közgazdászok körében is vitát váltottak ki. A liberális gazdasági szakértők szerint Kvitová döntése érthető, s azt nincs miért bírálni. A nagyobb állami újraelosztást támogató közgazdászok viszont azt mondják, Kvitová lépése helytelen volt, sérti az állam érdekeit.

Petra Kvitová a múlt hét végi, második wimbledoni győzelméért mintegy 60 millió cseh korona (1 korona – 11.3 forint) értékű jutalmat kapott. Első wimbledoni diadalát 2011-ben aratta.

A cseh sajtó többsége ugyanakkor védelmébe vette a világhírű teniszcsillagot.

A Lidové Noviny című konzervatív napilap rámutatott: Kvitová hírnevet szerzett Csehországnak a világban, és sikereit nem a cseh adófizetők finanszírozták, ahogy egy-két politikus állítja, hanem azokat saját munkájának, erős akaratának köszönheti. Vele ellentétben például Huml képviselő az adófizetők pénzéből él, nem is rosszul, de róla nem mondható el, hogy bármit is tett volna Csehország elismertsége érdekében a világban.

Ivo Kaderka, a Cseh Teniszszövetség (CTA) elnöke szerint Kvitová nem tett mást, mint amit mások előtte már régen megtettek, de ezért senki sem bírálta őket. A legjobb cseh teniszezők – például Tomás Berdych, Radek Stepánek vagy a fiatal Lucie Safárová – már régóta Monacóban laknak. „Sajnos nálunk (Csehországban) továbbra is érvényes az a mondás, hogy a sikert nem lehet megbocsátani" – jegyezte meg Kaderka.

A Mladá Fronta Dnes emlékeztet: a volt kommunista rendszer idején két nagy cseh teniszező – Ivan Lendl és Martina Navratilova – is elhagyta hazáját, és az Egyesült Államokban telepedett le. „A szabadság iránti vágy mellett az ő döntésükben is szerepet játszottak az anyagi érdekek" – szögezi le az újság.

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
4 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik