Kirsty Coventry elérzékenyült az olimpiai láng fellobbanásakor – videó

2025.11.26. 12:03
null
Fotó: Getty Images
Szerda délelőtt a játékok bölcsőjében, a görögországi Olümpiában fellobbant a 2026-os, milánói és cortinai téli olimpia lángja.

A ceremóniára a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a hagyományoktól eltérően fedett helyszínen, a Régészeti Múzeumban került sor. Az ilyen helyzetekre vonatkozó protokollnak megfelelően hétfőn gyűjtötték össze a napsugarakat parabolatükörrel, és ezúttal egy kehelyből került a láng az első fáklyára. A hétfői lánggyújtás ugyanakkor a megszokott koreográfia szerint zajlott, a „főpapnő” korhű jelmezben végezte a ceremóniát.

„A mai megosztott világban az ötkarikás játékok szimbolikus helyet foglalnak el. Kötelességünk és felelősségünk biztosítani, hogy a világ minden tájáról érkező sportolók békésen találkozhassanak” – hangsúlyozta Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

A fáklya a nap folyamán útba ejti az első modernkori ötkarikás helyszínt, az athéni Panathinaiko Stadiont. Csütörtökön szimbolikusan átadják az olasz szervezőknek, akik Rómába szállítják. Az olaszországi út a fővárosból, a történelmi Stadio dei Marmiból indul. Innen olyan híres helyeket érint, mint Toszkána, Szardínia, Szicília vagy Pompei, mielőtt a karácsonyt Nápolyban, a szilvesztert pedig Bariban töltené. Az olimpiai láng elhalad többek között Rómában a Colosseumnál és a Trevi-kútnál, a velencei Canal Grandénél és az Alpok egyik legmagasabb csúcsánál, a 4554 méteres Punta Gnifettinél is.

Az ötkarikás jelkép január 26-án érkezik Cortina d'Ampezzóba, pontosan 70 évvel az 1956-os cortinai téli olimpia megnyitója után. A váltófutás február 5-én, egy nappal a téli olimpia megnyitója előtt érkezik meg Milánóba.

A lángot hírességek is viszik majd, köztük Francesco Bagnaia kétszeres MotoGP-világbajnok, Flavia Pennetta teniszező, vagy Dario Pivirotto, aki az 1956-os cortinai és a 2006-os torinói olimpián is vitte már. A fáklyavivők fehér egyenruhát viselnek, amelynek piros és sárga mintája az olimpiai lángra utal.

Az olimpiát jövő február 6. és 22. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
13 órája

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
16 órája

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
Tegnap, 6:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2026.02.23. 20:18

Sofron István: Álomdöntővel zárult a téli olimpia

Jégkorong
2026.02.23. 19:50

Drámai vallomás: kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn lábát

Téli sportok
2026.02.23. 18:20
Ezek is érdekelhetik