Milánó 2026: a NOB-igazgató szerint mindenki pontosan tudja, mi a feladata a következő napokban

2026.01.06. 16:05
null
Cristophe Dubi (az előtérben, mögötte a NOB-elnök Kirsty Coventry) (Fotó: Getty Images)
Bizakodóan nyilatkozott az egy hónap múlva kezdődő milánói-cortinai téli ötkarikás játékok előkészületeivel kapcsolatban Christophe Dubi, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lebonyolításért felelős igazgatója.

„Már csak egy hónap van a megnyitóig, ebben az időszakban minden összefut. Az előkészületek a tervezési fázisból az összes versenyhelyszínen átlépnek a teljes megvalósítás fázisába” – jelentette ki a francia hírügynökségnek nyilakozva Cristophe Dubi, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lebonyolításért felelős igazgatója.

„A legutóbbi tesztversenyek megmutatták a felkészültség szintjét és értékes tanulságokkal szolgáltak” – mondta, hozzátéve, hogy a tapasztalatok erősítették a bizalmat.

„A felelősségeket és a határidőket egyértelműen meghatároztuk, mindenki pontosan tudja, mi a feladata a következő napokban. Olaszország ráadásul támaszkodhat nemzetközi téli sportesemények szervezésében szerzett hosszú időre visszanyúló komoly tapasztalataira” – fogalmazott Dubi.

Korábban műszaki probléma adódott a livignói olimpiai helyszínen, ahol a hódeszka és a szabadstílusú sí versenyszámait rendezik. Eltört egy cső a Livigno Hóparkban, de karácsony hetében sikerült kicserélni, így azóta zavartalan a hókészítés. A szervezők közlése szerint naponta 28 000 köbméter hó előállítását tudják garantálni, az 53 hóágyú tökéletesen működik.

Milánóban ugyanakkor még mindig zajlik az építkezés a férfi jégkorongtorna nagy arénájánál, a Szent Júlia Csarnoknál (Santagiulia). A létesítmény felavatására ezen a héten kerül sor, olasz bajnoki és kupameccsel tesztelik majd a helyszínt. Kanadai médiabeszámoló szerint már nem a teljes befejezés a központi kérdés, hanem az, hogy a helyszín megfelelően működik-e majd, a jég bírja-e a napi három mérkőzéssel járó terhelést.

Ugyanakkor Luc Tardif, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke hétfőn úgy fogalmazott, „az infrastruktúra, az öltözők, a jégpálya készen áll, fantasztikus bajnokság lesz”.

 

 

Legfrissebb hírek

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Visszavonult a Milánóban aranyérmes japán műkorcsolyázó páros

Téli sportok
2026.04.17. 13:20

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51
Ezek is érdekelhetik