Téli olimpia: Meg akarom mutatni, hogy én vagyok a legjobb – Liu Shaolin Sándor

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.09. 12:45
null
Li Shaolin Sándor olimpiai csúccsal elődöntős 1500 méteren (Fotó: Árvai Károly)
A rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor elődöntős 1500 méteren a pekingi téli olimpián. Mint ismert, két nappal ezelőtt elsőként ért be az 1000 méteres táv döntőjében, de kizárták, s azóta most nyilatkozott először.

„Fizikailag nagyon jól éreztem magam két nappal ezelőtt is, s ez változatlan maradt. Az olimpiai csúcs óriási lendületet adott és egy nagyon jó érzést. Remélem, megmarad, meglátjuk ezeket a futamokat, és hát ne haragudjatok, hogy két napja nem adtam interjút és elrohantam” – kezdte Liu Shaolin Sándor az M4 Sportnak.

A magyar klasszis azt is elárulta, hogyan tudott túllépni az 1000 méteres döntő történésein.

„Nagyon sok üzenetet kaptam, sok lelkesítést. Nagyon jólesett, hogy sokan mellettem álltak, az egész ország kiállt mellettem, és mindenki nekem szurkolt. Az utolsó pillanatokig bennem volt az, hogy tudunk valamilyen úton előnyhöz jutni. Úgy vagyok vele, hogy csakis én tudom helyre tenni, s nekem kell felmenni a jégre. Meg akarom mutatni, hogy én vagyok a legjobb. Igaz, nem a legjobb távom következik, jobban örültem volna az ötszáz méternek, de itt is megpróbálok helytállni, addig megyek, ameddig tudok, nagyon örülök ennek a csúcsnak. Megyünk a következő futamra, futamról futamra, lépcsőfokról lépcsőfokra, megpróbálom magam százszázalékosan a váltóra és az ötszáz méterre odatenni.”

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
8 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
8 perce

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
53 perce

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
3 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
12 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
15 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
16 órája
Ezek is érdekelhetik