Téli olimpia: Kaszai megcélozza a pekingi játékokat

MTI MTIMTI MTI
2018.02.20. 07:34
Kaszai Noriaki, a japánok legendás síugrója szeretne ott lenni pályafutása kilencedik téli olimpiáján is, 2022-ben, Pekingben.

A 45 éves sportoló hétfőn úgy nyilatkozott, nem tervezi a közeljövőben a visszavonulást, hanem megpróbálja kvalifikálni magát a következő ötkarikás játékokra is.

„Nem is jó szó, hogy megpróbálom, mert biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog" – jelentette ki magabiztosan Kaszai azok után, hogy a csapatversenyben a hatodik helyen zárt Japánnal.

„Feltüzelt, amikor láttam, hogy a többiek érmeket nyernek. Tudom, hogy képes vagyok folytatni" – tette hozzá.

A veterán síugró négy évvel ezelőtt Szocsiban a nagysáncon ezüst-, a csapatversenyben bronzérmet nyert, amivel rengeteg új rajongót szerzett világszerte. Kaszai elsősorban ennek tulajdonítja, hogy ezúttal neki és honfitársainak sem sikerült érmet nyernie Dél-Koreában.

„Nem tudtam úgy edzeni az elmúlt négy évben, ahogyan kellett volna. A következő olimpiai ciklusra az a célom, hogy tökéletesítsem az ugrásaimat, mert akkor megint érmes lehetek" – fogalmazott a sportoló, aki szerint Szocsi óta túl sok időt foglalkozott a rajongóival és a síugráson kívüli egyéb teendőkkel.

„Csodálatos dolog volt nyolcadszor is olimpián szerepelni, de csalódott vagyok, mert a tudásomnak csak a felét tudtam bemutatni. Négy év múlva nem követem el ugyanezt a hibát" – mondta Kaszai, aki a normálsáncon 21. lett, a nagysáncon pedig nem jutott be a második fordulóba, mert az elsőben csak 33. helyezett volt.

A japán versenyző Pjongcsangban minden idők legidősebb síugrója lett, aki olimpián részt vett; az eddig rekordot egy magyar, Ványa Pál tartotta, aki 1948-ban St. Moritzban 43 évesen indult.

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: elégedett a koordinációs bizottság a helyszíni szemle után

Téli sportok
2026.09.16. 14:55

Francia Alpok 2030: távozik a szervezőbizottság vezetője

Téli sportok
2026.09.09. 12:08

Évente lesz sívilágbajnokság 2032-től

Téli sportok
2026.09.04. 12:56

Az északi összetett kikerült a téli olimpiai programból

Téli sportok
2026.07.07. 18:32

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36