Alpesi vk: Nincsenek rá szavak – Vonn a hétvégén visszatér

MTI MTIMTI MTI
2017.01.11. 18:18
Két hónappal kartörése után már most hétvégén visszatér a versenypályára Lindsey Vonn amerikai alpesi síző.

„Nincsenek rá szavak, hogy mennyire izgatott vagyok. Már hétvégén visszatérek a lejtőkre – nyilatkozta a 32 éves versenyző az Eurosportnak. – Nagyon nehéz hónapok vannak mögöttem, több mint 300 órát töltöttem rehabilitációval, de a gyors felépülésért megérte a kemény munka.”

A lesiklás 2010-es olimpiai és 2009-es világbajnoka számára azért is volt fontos, hogy már most hétvégén visszatérjen, mivel Altenmarkt-Zauchensee pályája az egyik kedvence. Ezen az ausztriai helyszínen korábban négy világkupa-viadalon nyert, ráadásul tavalyi diadalával éppen ott döntötte meg Annemarie Moser-Pröll futamgyőzelmekre vonatkozó rekordját.

Visszatérésével újabb ellenfele lett Miklós Editnek a szombati lesikló versenyre. A magyar síző jelenleg ötödik a szakági vk-pontversenyben. Vasárnap kombinációra kerül sor Altenmarkt-Zauchenseeben.

„Jó pár futamot kihagytam, de remélem, még így is lesz esélyem néhány számban elhódítani a legjobbnak járó kristálygömböt” – fogalmazta meg az idényre vonatkozó célját Vonn, aki november 11-én törte el a karját edzés közben, emiatt ebben a szezonban még egyetlen vk-viadalon sem indult.

Vonn összetettben négyszer, a leggyorsabb számban pedig nyolcszor nyerte meg a vk-pontversenyt, többek között az előző idényben is.

 

Legfrissebb hírek

Alpesisí-vk: Laura Pirovanóé a női lesiklás kristálygömbje

Téli sportok
18 órája

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
2026.03.18. 08:43

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Alpesisí-vk: sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes

Téli sportok
2026.03.13. 15:01

Alpesisí-vk: befejeződött a kétszeres olimpiai bajnok idénye

Téli sportok
2026.03.02. 13:41

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25
Ezek is érdekelhetik