A Real Madrid bemutatta „a világ legjobb stadionjának” terveit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.31. 15:01
null
Az új madridi ékszerdoboz 2017-re készülhet el (Forrás: facebook.com/RealMadrid)
Pénteken sajtótájékoztató keretében Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke bemutatta a Santiago Bernabéu Stadion felújítási projektjének végleges terveit. Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, a tendert egy német és egy spanyol cég, a GMP Architekten és az L35 közösen nyerte el.

„Nem zárkózunk el az újabb és újabb kihívások elől, a Bernabéut a világ legjobb stadionjává emeljük” – mondta a sajtótájékoztatón a királyiak első embere.

A munkálatok az előzetes várakozások szerint 400 millió eurót (azaz két Ronaldo, Bale párost) emésztenek majd fel, a létesítmény 2017-re lesz kész. Pérez beszámolt arról is, hogy elnöki regnálása óta a klub 208 millió eurót költött a stadionra, a Valdebebas edzővárosra és infrastruktúrára.

Az régi-új stadion teljesen fedett lesz, és a klub reményei szerint 30 százalékkal növeli az éves bevételt. „Olyan stadiont akarunk építeni, amelyet méltó a klub és a város történelméhez” – tette hozzá a klubelnök.

Az újjáépülő Santiago Bernabéu Stadion végleges tervei (Forrás: facebook.com/RealMadrid)

Legfrissebb hírek

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51

Cadena Ser: Xabi Alonso szerint játékosuralom van a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.01.13. 11:56

Három és fél milliárd forintból újul meg az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok

Jégkorong
2026.01.07. 16:23

„A világ legnagyszerűbb stadionja” – A Los Angeles Memorial Coliseumban jártunk

Képes Sport
2025.12.16. 09:44

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
2025.12.02. 10:17

A futballvilág grúziai apokalipszise – helyszíni riport

Képes Sport
2025.11.30. 14:00

Barcelona: leszálltak a Szuperliga-vonatról Laportáék

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 13:40

Két hét múlva térhet vissza a Camp Nouba a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.09.15. 10:17
Ezek is érdekelhetik