La Liga: Sohasem beszélek a játékvezetésről, de… – Zidane

Vágólapra másolva!
2021.05.10. 09:35
null
Zinédine Zidane nem kapott kielégítő magyarázatot Juan Martínez Munuerától (Fotó: AFP)
A La Liga 35. fordulójában a Real Madrid nagy lépést tehetett volna a címvédés felé a Sevilla legyőzésével, de a bajnoki 2–2-re végződött. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a főszereplők.

 

A találkozó legfontosabb jelenetsora az utolsó negyedórához érkezve játszódott le, amikor is a Sevilla szöglete után Éder Militao kezéhez ért a labda a tizenhatoson belül. A játékvezető nem fújt, a kontra végén viszont Karim Benzemát buktatták a tizenhatoson belül, így Juan Martínez Munuerának érdekes döntést kellett meghoznia. A VAR alkalmazásával a vendégek jutottak tizenegyeshez, s ez több szempontból is kiverte a biztosítékot a madridiaknál: Militaót a kezezés előtt meglökték, ráadásul a mérkőzés korábbi szakaszában egy sevillai kezezésnél nem jelzett a VAR.

„Nem győzött meg, amit mondtak nekem – kezdte értékelését a Real Madridot irányító Zinédine Zidane. – Nagyon dühös vagyok, beszéltem a játékvezetővel, hogy magyarázatot adjon. Nem értek semmit: ha Militao esete kezezés volt, akkor a túloldalon is az történt. Sohasem beszélek a játékvezetésről, de most dühös vagyok. Ne is kérdezzenek erről többet, elmondtam a véleményemet. Sokkal többet érdemeltünk volna, de így alakult. A bajnokság már nem a mi kezünkben van, de az utolsó leheletünkig harcolni fogunk.”

Amikor a VAR-ba vetett bizalmáról kérdezték, Zidane a következőket mondta.

„Hiszek a labdarúgásban. Megbízom mindenkiben, a játékvezetőkben is, sohasem avatkoztam közbe, és nem is fogok. De az igazság az, hogy ezen a meccsen két kezezés volt, ezek közül egyet ítéltek meg, mégpedig a Real Madrid ellen. ”

Az első hazai gólt szerző Marco Asensio szintén nem értette a játékvezető ítéletét.

„Remek második félidőnk volt, be kellett volna húznunk a három pontot. A játékvezető döntése befolyásolta a meccset, de a saját belátása szerint döntött. Én azt láttam, hogy közvetlenül a kezezés előtt egy Sevilla-játékos hozzáért Militaóhoz, mielőtt a labda érintkezett volna a kezével, de vétlen volt, nem is a labdát nézte. Sok minden forog kockán, és egy ilyen ítélet befolyásolja az esélyeinket. Dühösek vagyunk, mert egy olyan döntés miatt nem nyertünk, amelyről nem tudjuk, hogy jogos volt-e. Mi is kaphattunk volna tizenegyest, ami biztos megváltoztatta volna a mérkőzés menetét. Nem változott semmi, tovább harcolunk.”

Julen Lopetegui vegyes érzésekkel vette tudomásul a döntetlent.

„Kissé keserédes a szánk íze. A fiúk mentalitása elképesztő volt, sajnálom őket, hogy így alakult. Egy ilyen idény után itt nyerni nagyszerű lett volna. Eleget tettünk a győzelemért, megérdemeltük volna. A végén egy megpattanó lövés fosztott meg minket a három ponttól.”

A Sevilla vezetőedzője természetesen elmondta a véleményét a tizenegyesről is.

„Egyértelmű büntető volt, mert a játékvezető megadta. Az az igazság, hogy nem tudom megmondani, mikor számít kezezésnek és mikor nem. Az előző héten is volt egy hasonló szituáció, akkor ellenünk ítéltek.”

A NÉGY BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Atlético Madrid (77 pont) Real Madrid (75 pont) FC Barcelona (75 pont) Sevilla (71 pont)
36. forduló Real Sociedad (o) Granada (i) Levante (i) Valencia (o)
37. forduló Osasuna (o) Athletic Bilbao (i) Celta Vigo (o) Villarreal (i)
38. forduló Valladolid (i) Villarreal (o) Eibar (i) Alavés (o)

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ
Real Madrid–Sevilla 2–2 (0–1)
Madrid,Alfredo Di Stéfano Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Martínez Munuera
Real Madrid:
Courtois – Odriozola, Militao, Nacho, Marcelo (M. Gutiérrez, 66.) – Modric (Asensio, 66.), Casemiro, T. Kroos – F. Valverde, Benzema, Vinícius Júnior (E. Hazard, 79.).Vezetőedző:Zinédine Zidane
Sevilla:
Bono – Jesús Navas, Koundé, Diego Carlos, M. Acuna – Fernando Reges, Rakitic (L. de Jong, 88.), Jordán (Óscar Rodríguez, 84.) – Suso (Gudelj, 83.), Alejandro Gómez (en-Nesziri, 56.), Ocampos (Óliver Torres, 88.).Vezetőedző:az eltiltott Julen Lopetegui helyett Pablo Sanz
Gólszerző:
Asensio (67.), E. Hazard (90+4.), ill. Fernando Reges (22.), Rakitic (78. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 35 23 8 4 61–22 +39 77
2. Barcelona 35 23 6 6 80–33 +47 75
3. Real Madrid 35 22 9 4 60–26 +34 75
4. Sevilla 35 22 5 8 51–29 +22 71
5. Real Sociedad 35 15 11 9 53–35 +18 56
6. Villarreal 35 13 13 9 53–42 +11 52
7. Betis 34 14 9 11 43–46 –3 51
8. Celta Vigo 35 12 11 12 50–53 –3 47
9. Athletic Bilbao 35 11 13 11 46–38 +8 46
10. Granada 34 13 6 15 43–55 –12 45
11. Cádiz 35 11 10 14 31–50 –19 43
12. Osasuna 35 10 11 14 33–43 –10 41
13. Valencia 35 9 12 14 45–51 –6 39
14. Levante 35 9 12 14 40–50 –10 39
15. Getafe 35 8 10 17 26–41 –15 34
16. Deportivo Alavés 35 7 11 17 30–54 –24 32
17. Valladolid 35 5 16 14 32–48 –16 31
18. Huesca 35 6 12 17 33–52 –19 30
19. Elche 35 6 12 17 29–52 –23 30
20. Eibar 35 6 11 18 27–46 –19 29

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik