La Liga: könnyeivel küszködve kért bocsánatot a kiesésért Levante klublegendája

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.13. 12:09
null
José Luis Morales nem tudott könnyek nélkül beszélni a Real Madrid elleni mérkőzés után (Fotó: Mundo Deportivo)
Ahogy arról beszámoltunk a Real Madrid 6–0-s győzelmet aratott a Levante ellen, amely utóbbi csapat búcsúzását jelentette a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságtól (La Liga). A találkozót követően a vendégek csapatkapitánya, José Luis Morales sírva kért bocsánatot a szurkolóktól a Mundo Deportivónak adott nyilatkozatában, amely közben Vinícius Jr. próbálta vigasztalni a szélsőt.

 

 

„Ebben az évben nem hoztuk a megfelelő szintet. Köszönjük szurkolóinknak a támogatást, és kérjük, hogy bocsássanak meg nekünk” – mondta az interjúban Morales, aki végig a könnyeivel küszködött. A 34 éves szélsőt a mérkőzésen triplázó, és egy gólpasszt is kiosztó Vinícius Jr. próbálta vigasztalni egy öleléssel.

José Luis Morales 2011-ben került a Levantéhoz, először a B-csapatnál kapott lehetőséget, amellyel feljutott a harmadosztályba, majd felkerült az első keretbe, amelyben 309 mérkőzésen 68 gólt és 41 gólpasszt jegyzett eddig. Csupán a 2013–2014-es idényben volt egy apró kitérője, ekkor az SD Eibarnál szerepelt kölcsönben.

A Levante ötödik alkalommal esett ki a La Ligából.

 


 

SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ
Real Madrid–Levante 6–0 (F.Mendy 13., Benzema 19., Rodrygo 34., Vinícius Júnior 45., 68., 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 36 26 6 4 79–30 +49 84
2. FC Barcelona 36 21 9 6 68–36 +32 72
3. Atlético Madrid 36 20 7 9 62–41 +21 67
4. Sevilla 36 17 15 4 51–29 +22 66
5. Real Betis 36 18 7 11 60–40 +20 61
6. Real Sociedad 36 16 11 9 37–34 +3 59
7. Villarreal 36 15 11 10 60–35 +25 56
8. Athletic Bilbao 36 13 13 10 41–35 +6 52
9. Osasuna 36 12 11 13 37–47 –10 47
10. Valencia 36 10 14 12 45–52 –7 44
11. Celta Vigo 36 11 10 15 42–41 +1 43
12. Rayo Vallecano 36 11 9 16 36–44 –8 42
13. Espanyol 36 10 10 16 39–52 –13 40
14. Elche 36 10 9 17 37–50 –13 39
15. Getafe 36 8 14 14 32–38 –6 38
16. Granada 36 8 13 15 44–59 –15 37
17. Cádiz 36 7 14 15 33–50 –17 35
18. Mallorca 36 8 9 19 32–62 –30 33
19. Alavés 36 8 7 21 30–61 –31 31
20. Levante 36 6 11 19 44–73 –29 29

 

Legfrissebb hírek

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
8 órája

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
13 órája

Toni Kroos csak egy tanácsot tudott adni Xabi Alonsónak

Spanyol labdarúgás
16 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 23:04

Ilyet is ritkán látni: a legendás játékvezető kapott piros lapot

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 12:19

Hiába Mbappé gólja, zsinórban harmadik bajnokiját sem tudta megnyerni a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.30. 22:58

La Liga: megszakított meccsen verte meg a Betis a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.11.30. 16:54

Alexander Sörloth duplája elég volt az Atletinek a Real Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.29. 23:15
Ezek is érdekelhetik