Barcelona: regisztrálták Lewandowskiékat – egy kivétellel

R. P.R. P.
2022.08.12. 23:42
null
Fotó: AFP
A La Liga hivatalos honlapján a Barcelona labdarúgócsapatának keretében már látható négy új játékos – Robert Lewandowski, Raphinha, Andreas Christensen és Franck Kessié –, valamint a kontraktusát meghosszabbító Ousmane Dembélé és Sergi Roberto is.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, az FC Barcelona addig nem regisztrálhatta nyári igazolásait – Robert Lewandowskit, Raphinhát, Andreas Christensent, Jules Koundét és Franck Kessiét –, valamint két, szerződést hosszabbító játékosát (Ousmane Dembélét ésSergi Robertót), amíg nem tesz szert újabb bevételekre (akár jogok értékesítésével, akár labdarúgók eladásával), illetve nem mérsékli drasztikusan a futballisták fizetését.

A The Athletic arról is írt, hogy Gerard Piqué és Sergio Busquets is belement a csökkentésbe, ugyanakkor a Manchester Uniteddel a nyáron többször hírbe hozott Frenkie de Jong korábban elutasította azt, ami után Laporta és Xavi is úgy nyilatkozott, tiszteletben kell tartaniuk a – heti 560 ezer eurót kereső – holland döntését. Más kérdés, hogy a napokban már arról írtak az angol és spanyol lapok, hogy a katalánok szeretnék visszaállítani a középpályás 2019-es szerződését, mert az előző vezetőség több szabálytalanságot is elkövetett a 2020-as hosszabbítás alkalmával.

A Barcelona pénteken kora délután hivatalos közleményt adott ki, melyben közölte, a klub százmillió euróért eladta az általa birtokolt Barca Studios 24.5 százalékát az Orpheus Media nevű cégnek. A katalánok egyébként ugyanekkora részt, ugyanennyi pénzért már korábban értékesítettek a Socios.com-nak az elmúlt hetekben. S bár Joan Laporta, a Barcelona elnöke múlt héten azt közölte, nem kell további jogokon túladniuk, most mégis szükségszerű volt eladni újabbakat, ugyanis a La Liga továbbra sem engedte regisztrálni a futballistákat.

A regisztráltak közül egy játékos hiányzik, ő a sérüléséből lábadozóJules Koundé, aki egyelőre nem tagja a hivatalos keretnek. A többiek azonban mostantól pályára léphetnek a bajnokságban, már a Rayo Vallecano ellen is.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
Osasuna–Sevilla 2–1
(Ávila 9., Oroz 74. – 11-esből, ill. Mir 11.)

SZOMBAT
17.00: Celta Vigo–Espanyol (Tv: Spíler2)
19.00: Valladolid–Villarreal (Tv: Spíler2)
21.00:
Barcelona–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
17.30: Cádiz–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
19.30: Valencia–Girona (Tv: Spíler2)
22.00: Almería–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
17.30:
Athletic Bilbao–Mallorca (Tv: Spíler2)
19.30: Getafe–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
21.30: Betis–Elche (Tv: Spíler2)

 

 

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2 órája

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
5 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
7 órája

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
19 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:15

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13
Ezek is érdekelhetik