Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 23:36
null
Giovani Lo Celso gólja döntött (Fotó: Getty Images)
A Real Betis 1–0-ra legyőzte Sevillában az Alavést a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Az elmúlt idény végén Konferencialiga-döntős Betis az előző öt bajnokiján nyeretlen maradt – ebből négy meccset az előző évad végén játszott, míg a jelenlegi kiírás rajtján 1–1-re végzett az Elchével –, most viszont negyedóra után fontos lépést tett a győzelem felé. Cucho Hernández fejese még levágódott a blokkról, a labda Giovani Lo Celso elé pattant, aki három méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Később Cucho Hernández és Junior Firpo is fejjel növelhette volna az előnyt, míg a vendégeknél Jon Guridi járt közel a gólhoz, főleg még a 3. percben, amikor Pau López védett nagyot.

A második félidő is jó iramot hozott, és Cucho ismét kihagyott egy helyzetet, majd a játékrész közepén Pablo García lövését védte bravúrral Antonio Sivera, illetve Abde szabadrúgását is hárította a kapus. A hajrában többször eldönthették volna a zöld-fehérek a meccset a kitámadó Alavés ellen, Pablo García ziccerben a jobb alsó mellé lőtt, Cédric Bakambu pedig a lécre emelt, de maradt az egygólos hazai siker.

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ
Betis–Alavés 1–0 (Lo Celso 16.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
17.00: Mallorca–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
19.30: Atlético Madrid–Elche (Tv: Spíler2)
21.30: Levante–Barcelona (Tv: Spíler2)
Vasárnap
17.00: Osasuna–Valencia (Tv: Spíler2)
19.30: Real Sociedad–Espanyol (Tv: Spíler2)
19.30: Villarreal–Girona
21.30: Oviedo–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Hétfő
19.30: Athletic Bilbao–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
21.30: Sevilla–Getafe (Tv: Spíler2)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Betis2112–1+14
  2. Barcelona113–0+33
  3. Rayo Vallecano113–1+23
  4. Villarreal112–0+23
       Getafe112–0+23
  6. Athletic Bilbao113–2+13
  7. Espanyol112–1+13
  8. Real Madrid111–0+13
  9. AlavÉs2112–203
10. Valencia111–101
       Real Sociedad111–101
       Elche111–101
13. Sevilla112–3–10
14. Levante111–2–10
       Atlético Madrid111–2–10
16. Osasuna110–1–10
17. Girona111–3–20
18. Oviedo110–2–20
       Celta Vigo110–2–20
20. Mallorca110–3–30

 

Legfrissebb hírek

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41
Ezek is érdekelhetik