Kétmeccses eltiltást kapott Bellingham

Sári RolandSári Roland
2025.02.19. 14:22
Két meccsre tiltották el Bellighamet (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Jude Bellinghamet kiállította Munuera Montero játékvezető az Osasuna elleni La Liga-meccsen. A találkozót követően az angol játékos kétmeccses eltiltást kapott, míg a bírót többen megfenyegették.

A Real Madrid sztárját a játékvezető tiszteletlen viselkedésért küldte le a pályáról, hiszen az állítása szerint trágár módon szólt oda a bírónak. 

Jude Bellingham és az egész madridi gárda természetesen kijelentette, hogy csak egy félreértésről lehetett szó, ennek ellenére mégis megkapta az eltiltását az angol középpályás. 

A Spanyol Labdarúgó-szövetség szerdán jelentette be, hogy analizálta a történteket és végül azt a döntést hozta, hogy a „királyi gárda” soron következő két mérkőzésen – a Girona és a Betis ellen – nem léphet pályára a 21 éves játékos. 

A Real Madrid jelezte, fellebbezést fog benyújtani az ügyben, hogy a 40-szeres angol válogatott játékos a Girona és a Real Betis elleni találkozón is pályára léphessen. A szombati incidens vitát robbantott ki a spanyol médiában az obszcén angol kifejezésekről és azoknak kulturális értelmezéséről, a Real Madrid pedig panaszt nyújtott be a bajnokságban tevékenykedő bírók miatt, mivel a klub szerint számos igazságtalan döntés született a pályán.

A Bellinghamet leküldő játékvezető a napokban arról számolt be, hogy őt és a családját is megfenyegették az eset óta. 

„Több ezer támadásban volt részem a napokban, rengetegen meg is fenyegettek. Azóta minden közösségi médiafelületről töröltem magam. Nem azért, mert félek, hanem mert a családomat védem” – osztotta meg egy podcastben. 

„Ez már kezd teljesen elfajulni. Milyen sportággá válik így a futball?” – tette fel a kérdést a Munuera Montero, aki hozzátette, ha bárkinek problémája van vele, tudják az ügyvédjének elérhetőségeit.

Utalt ezzel a bíró napokban felröppent pletykákra, melyek szerint egy Talentus Sports nevű cég tulajdonosa, amely tanácsadással és sportmenedzsmenttel foglalkozik. Állítólag a vállalatnak olyan ügyfelei vannak, mint a La Liga, az UEFA, az RFEF, valamint számos futballklub is, többek között az Atlético Madrid, a Manchester City, az Aston Villa és a PSG.

 

Legfrissebb hírek

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
21 órája

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58