Yamal és Raphinha is betalált, a Barcelona nyert a Sociedad ellen

D. Á.D. Á.
2024.05.13. 22:59
Yamal góljával vezetett a Barcelona (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona 2–0-ra legyőzte a Real Sociedadot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 35. fordulójának hétfői mérkőzésén.

 

A meccs elején a Real Sociedad játszott veszélyesebben, Sheraldo Becker be is vette Ter Stegen kapuját, de a bíró les miatt nem adta meg a gólt. Az első félidő második felében már a hazaiaknál volt az irányítás, Raphinha pedig közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a Barcelonának – távoli lövése a bal kapufáról kifelé pattant.

Ami késett, nem múlott: a 40. percben Robert Lewandowski remek passzal indította Ilkay Gündogant, aki ziccerbe hozta Lamine Yamalt. A 16 éves szélső lába ezúttal sem remegett meg, rendkívül pontos lövést küldött a jobb alsó sarokba.

A fordulás után mindkét csapatnak esélye volt a gólszerzésre, de sokáig úgy tűnt, hogy nem születik újabb találat. A ráadásban végül tizenegyest kaptak a „gránátvörös-kékek”, Raphinha nem is hibázott, így Xaviék 2–0-ra megnyerték az összecsapást. A Barcának nagyon kellett a győzelem, hiszen jelenleg egy ponttal előzi meg a tabellán a harmadik Gironát.

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ
Barcelona–Real Sociedad 2–0 (Yamal 40., Raphinha 90+3. – 11-esből)

   
1. Real Madrid35286178–22+5690
2. Barcelona35237572–43+2976
3. Girona35236675–44+3175
4. Atlético Madrid35224964–39+2570
5. Athletic Bilbao351711757–35+2262
6. Betis351413846–41+555
7. Real Sociedad351412948–37+1154
8. Villarreal351391359–60–148
9. Valencia351391337–39–248
10. Getafe3510131241–48–743
11. Alaves351191534–40–642
12. Sevilla3510111447–49–241
13. Osasuna351171739–53–1440
14. Las Palmas351071830–44–1437
15. Mallorca357141428–40–1235
16. Rayo Vallecano357141427–43–1635
17. Celta Vigo358101740–53–1334
18. Cádiz355141624–49–2529
19. Granada35492236–68–3221
20. Almeria352112235–70–3517
A LA LIGA ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
18 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18