Xavi az idény végén mégis távozik a Barcelonától – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.05.24. 13:44
Xavi mégis távozik a Barcelona éléről (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona a klub hivatalos oldalán bejelentte, Xavi az idény végén távozik.

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, melyek szerint Xavi mégsem marad a Barcelona élén. Xavi Hernández 2024 januárjában a Villarrealtól elszenvedett 4–3-as vereséget követően közölte, hogy az idény végén távozik a Barcelonától. A katalánok ezután jobban szerepeltek, ennek hatására áprilisban Xavi közös sajtótájékoztatót tartott Joan Laporta klubelnökkel, melyben mindketten közölték, hogy Xavi mégis marad a Barcelona élén.

Ezt követően jöttek azonban hírek, hogy Laporta és Xavi között megromlott a viszony, mivel az edző az Almería elleni bajnoki előtt sajtótájékoztatón kritizálta a csapat anyagi helyzetét. A klubnak állítólag 613 millió eurót kell törlesztenie 2028-ig

Laporta ekkor határozhatta el, hogy mégsem Xavival tervezi a csapat jövőjét, hanem a német Hans-Dieter Flickkel, aki korábban többször is szóba került a Barcelona kispadja kapcsán.

Laporta pénteken találkozott Xavival Rafa Yuste alelnök és a sportigazgató Deco, illetve Xavi asszisztensei, Óscar Hernández és Sergio Alegre társaságában. Ezt követően a Barcelona a hivatalos oldalán jelentetet be, hogy Xavi az idény végeztével távozik, tehát utoljára a vasárnapi Sevilla elleni bajnokin irányítja a katalánokat.

„A következő napokban az FC Barcelona bejelentést tesz az első csapat új struktúrájával kapcsolatban” – olvasható a közelmény végén. Ez egybevág azokkal a spanyol sajtóértesülésekkel, melyek szerint a Barcelona hétfőn bejelenti Hans-Dieter Flick érkezését.

Xavi 2021 novemberében vette át a Barcelona irányítását, azóta 141 mérkőzésen irányította a katalánokat. Ezeken 89 győzelem mellett 23 döntetlen és 29 vereség a mérlege. 2023-ban bajnokságot és Spanyol Szuperkupát nyert, a mostani idényben a katalánok a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc között a PSG ellen búcsúztak, míg a bajnokságban egy fordulóval a vége előtt biztosan a második helyen zárnak a Real Madrid mögött.

   
A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Real Madrid

37

29

7

1

87–26

+61

94

2. Barcelona

37

25

7

5

77–43

+34

82

3. Girona

37

24

6

7

78–46

+32

78

4. Atlético Madrid

37

23

4

10

68–43

+25

73

5. Athletic Bilbao

37

18

11

8

60–37

+23

65

6. Real Sociedad

37

16

12

9

51–37

+14

60

7. Betis

37

14

14

9

48–45

+3

56

8. Villarreal

37

14

10

13

64–64

0

52

9. Valencia

37

13

9

15

38–43

–5

48

10. Alaves

37

12

9

16

35–45

–10

45

11. Osasuna

37

12

8

17

44–55

–11

44

12. Getafe

37

10

13

14

41–52

–11

43

13. Sevilla

37

10

11

16

47–52

–5

41

14. Celta Vigo

37

10

10

17

44–55

–11

40

15. Las Palmas

37

10

9

18

32–46

–14

39

16. Rayo Vallecano

37

8

14

15

29–47

–18

38

17. Mallorca

37

7

16

14

31–43

–12

37

18. Cádiz

37

6

15

16

25–49

–24

33

19. Granada

37

4

9

24

38–72

–34

21

20. Almeria

37

2

12

23

37–74

–37

18

 

 

Legfrissebb hírek

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
45 perce

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
15 órája

La Liga: emberelőnyben fordított a Mallorca az Espanyol ellen

Spanyol labdarúgás
17 órája

Videó: íme, a hetvenméteres csodagól Arda Gülertől az Elche ellen!

Spanyol labdarúgás
23 órája

A Real Madrid a Manchester City után az Elchét is legyőzte

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 23:01

Echeverri varázsolt, a Girona legyőzte a Bilbaót; bombagóllal nyert az Atlético

Spanyol labdarúgás
2026.03.14. 18:30

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

A Villarreal a 98. percben mentett pontot

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 23:08
Ezek is érdekelhetik