Váratlan fordulat a Barcánál, mégis távozik Xavi?

M. B.M. B.
2024.05.17. 16:03
Xavi Hernández (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli (La Liga) FC Barcelona elnöke, Joan Laporta azt fontolgatja, hogy meneszti a csapatot vezetőedzőként irányító Xavit – hozta le többek között a katalán Sport, a Mundo Deportivo, valamint a madridi AS és a Marca is.

Mindez kifejezetten meglepő annak fényében, hogy Laporta és Xavi néhány hete még az előző idényben  bajnoki címet nyerő szakvezető maradását jelentette be (szemben a januárban közölt távozással).

A Marca szerint Laporta elsősorban azon dühödött fel, hogy Xavi az Almería elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a klub megváltozott helyzetéről beszélt.

„A szurkolóknak meg kell érteniük, hogy a gazdasági helyzetünk már nem olyan, mint huszonöt évvel ezelőtt volt. Korábban az edző azt igazolt, akit akart, de ez már nincs így” – mondta Xavi, hozzátéve, hogy a klub jelenlegi helyzetében nincs realitása annak, hogy a Real Madriddal versenyezzenek. 

Laportának azért is szúrt szemet a tréner kijelentése, mert kettejük privát beszélgetésében Xavi még azt mondta, hogy bízik a keretében és a jövőben is képes lesz trófeákért harcolni – szemben a szerdai nyilatkozattal. A klubelnök továbbá rossz szemmel nézi a Vitor Roque-ügy kezelését is: a brazil tini januári érkezésére Xavi rábólintott, de az ominózus sajtótájékoztatón már arról beszélt, hogy eredetileg nem ez volt a terv, és a sérülések miatt döntöttek az azonnali akció mellett.

Xavi menesztése mindenesetre drága mulatságnak ígérkezik: a Marca szerint ugyanis a szakember szerződésében szerepel egy 15 millió eurós lelépési pénz, emellett pedig a stábjának is járna további ötmillió távozásuk esetén.

A LA LIGA ÁLLÁSAMGYDVL–KGKP
  1. Real Madrid36296183–22+61 93 
  2. FC Barcelona36247574–43+3179 
  3. Girona36236775–45+30 75 
  4. Atlético Madrid36234967–39+28 73 
  5. Athletic Bilbao361711858–37+21 62 
  6. Real Sociedad361512949–37+12 57 
  7. Real Betis361413948–43  +5 56 
  8. Villarreal361491360–60    0 51 
  9. Valencia361391437–40  –3 48 
10. Getafe3610131341–51–10 43 
11. Alaves361191634–45–11 42 
12. Sevilla3610111547–50  –3 41 
13. Osasuna361181740–54–14 41 
14. Las Palmas361071932–46–14 38 
15. Rayo Vallecano368141429–44–15 38 
16. Celta Vigo369101742–54–12 37 
17. Mallorca367151429–41–12 36 
18. Cádiz366141625–49–24 32 
19. Granada36492337–70–33 21 
20. Almeria362112335–72–37 17 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
5 órája

Vinícius és Mbappé mindent kihagyott, még a 11-est is – Parrott góljával nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
16 órája

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
18 órája

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2026.09.03. 23:00

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 18:01

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
2026.09.02. 10:20

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.01. 15:00