„Ez egy kellemetlen helyzet” – Xavi a jövőjéről a Barcelonában

T. Z.T. Z.
2024.05.20. 08:34
FC Barcelona v Rayo Vallecano - LaLiga EA Sports
Xavi helyzete még tartogathat egy újabb fordulatot? (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az FC Barcelona 3–0-ra legyőzte a Rayo Vallecanót a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 37. fordulójának vasárnapi játéknapján, és ezzel egy fordulóval a zárás előtt biztossá tette második helyét a tabellán. A találkozó után azonban a legkevésbé a sima győzelem érdekelte az újságírókat, sokkal inkább volt a téma Xavi, akiről még mindig nem lehet teljes biztonsággal tudni, hogy maradhat-e a katalán csapat vezetőedzője.

Az okokról korábban már beszámoltunk portálunkon: Joan Laporta klubelnök megharagudott a vezetőedzőre, aki a nyilvánosság előtt illette kritikákkal – egyebek mellett – a klub átigazolási politikáját és a gazdasági helyzetét. Bennfentes katalán lapértesülések szerint Laporta olyannyira zokon vette Xavi szavait, hogy eldöntötte: a korábbi megállapodást felrúgva az idény végén mégis felbontja Xavi szerződését és új edzőt keres a csapat élére.

Az ügyben azóta semmiféle hivatalos bejelentés nem történt, bár a két fél – Laporta és Xavi – a Rayo elleni találkozó után találkozott egymással. Igaz, ebben semmi különleges nincs, hiszen az FC Barcelonánál így van ez minden egyes mérkőzés után. Az El Mundo Deportivo arról számolt be, hogy jelenleg nincs újdonság Xavi pozícióját illetően, és az utolsó bajnokiig nem is lesz. Laporta állítólag majd ekkor, azaz a 38. fordulót követően tesz egy bejelentést. A Barca szurkolói mindenesetre úgy tűnik, Xavi mellett vannak, és ezt az edző tudtára is hozták a Rayo elleni találkozón, ahol Laporta-ellenes és Xavi-párti rigmusokat lehetett hallani a katalán együttes ideiglenes otthonának, az Olimpiai stadionnak a lelátóiról.

„Nem szeretem, ha kifütyülnek egy klub kötelékében álló személyt, legyen az játékos, edző vagy elnök. Ezt őszintén mondom, azt szeretném, ha egységesek lennénk – mondta a találkozót követő sajtótájékoztatón Xavi.Ennek ellenére nagyon hálás és meghatott vagyok, amiért a szurkolók nekem énekeltek és a nevemet skandálták. Azt azonban nem szeretem, amikor kifütyülik az elnököt.”

Az esetleges maradására vagy távozására vonatkozó újságírói kérdésre Xavi ezúttal visszafogottan reagált: „Ez egy kellemetlen helyzet, amit remélem, hogy meg tudunk oldani. Megvan bennünk az elegendő bizalom és a baráti kapcsolat, hogy beszéljünk a helyzetről. Én is ismerem a híreket, de velem egyelőre nem közöltek semmit. Az ambícióm és a lelkesedésem nem változott,  a következő idényt is ugyanígy szeretném elkezdeni.”

  1. Real Madrid3729  7  187–26+61 94 
  2. FC Barcelona3725  7  577–43+34 82 
  3. Girona3724  6  778–46+32 78 
  4. Atlético Madrid3723  41068–43+25 73 
  5. Athletic Bilbao371811  860–37+23 65 
  6. Real Sociedad371612  951–37+14 60 
  7. Real Betis371414  948–45  +3 56 
  8. Villarreal3714101364–64    0 52 
  9. Valencia3713  91538–43  –5 48 
10. Alavés3712  91635–45–10 45 
11. Osasuna3712  81744–55–11 44 
12. Getafe3710131441–52–11 43 
13. Sevilla3710111647–52  –5 41 
14. Celta Vigo3710101744–55–11 40 
15. Las Palmas3710  91832–46–14 39 
16. Rayo Vallecano37  8141529–47–18 38 
17. Mallorca37  7161431–43–12 37 
18. Cádiz37  6151625–49–24 33 
19. Granada37  4  92438–72–34 21 
20. Almería37  2122337–74–37 18 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
42 perce

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
19 órája

De Jong megsérült a Barca edzésén, több mint egy hónapot hagy ki

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 18:32

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56
Ezek is érdekelhetik