Edzősors: 2024-ig a Real Madridnál maradok – Carlo Ancelotti

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.05.20. 15:24
null
Carlo Ancelotti (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti azt mondta, kitölti szerződését a Real Madrid futballcsapatánál és 2024-ig marad a királyi gárda vezetőedzője.


Carlo Ancelotti szombati sajtótájékoztatóján tisztázta, hogy nem kíván távozni a spanyol klubtól, véget vetve ezzel a találgatásoknak, hogy esetleg átveszi a brazil válogatott szakmai irányítását.

„Mindenki nagyon jól ismeri a helyzetemet: a 2024-es idény végéig szól a szerződésem, és maradni akarok” – jelentette ki Ancelotti.

A dél-amerikai ország labdarúgó-szövetségének elnöke, Ednaldo Rodrigues márciusban azt mondta, hogy az olasz szakember kézenfekvő választás lenne a nemzeti együttesnél megüresedett szövetségi kapitányi poszt betöltésére.

Miután a Real Madrid a hazai 1–1 után 4–0-s vereséget szenvedett a Manchester Citytől a Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai, angliai visszavágóján, s ezzel címvédőként búcsúzott a sorozattól, felerősödtek a feltételezések, hogy Ancelotti spanyolországi állása veszélyben forog, mivel a Real a BL mellett már a La Ligában sem lehet bajnok, mivel az ősi ellenfél, az FC Barcelona négy fordulóval a szezonzárás előtt elorozta tőle a címet.

Az olasz mester a 2022–2023-as idény értékelésére vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta:

„Lehetett volna jobb is, de jó volt. Természetesen nem vagyunk elégedettek a La Ligával, de a többi sorozatban a végsőkig küzdöttünk (…), és hármat megnyertünk.”

Utóbbival a spanyol Király Kupában, a klubcsapat-világbajnokságon és az európai Szuperkupában elért győzelmekre utalt. A Real vezetősége hivatalosan még nem nyilatkozott Ancelotti jövőjéről.

Legfrissebb hírek

Brazília: Ancelotti központi szerepet szán Neymarnak a vb-n

Foci vb 2026
2025.06.27. 11:49

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Brazília Ancelotti első hazai meccsén juthat ki a vb-re

Foci vb 2026
2025.06.10. 08:25

Alisson Becker: Vissza akarok térni Brazíliába

Minden más foci
2025.06.08. 12:07

Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

Minden más foci
2025.06.07. 11:53

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Carlo Ancelotti agresszív brazil válogatottat ígér

Foci vb 2026
2025.06.05. 09:51

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46
Ezek is érdekelhetik