La Liga: Valverde a parkolóban ököllel megütötte Baenát – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.09. 10:14
null
A hírek szerint a szombati meccs után Valverde ököllel arcon ütötte Álex Baenát (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 3–2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Bajnokok Ligája-helyezésért küzdő Villarrealtól a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 28. fordulójában. A hírek szerint a mérkőzés után a hazaiak uruguayi középpályása, Federico Valverde megvárta a parkolóban a vendégek labdarúgóját, Álex Baenát, akit ököllel arcon ütött.

 

A spanyol Marca az El Chiringuito értesüléseit megerősítve számolt be róla, hogy Federico Valverde és Álex Baena között nézeteltérés alakult ki, a Real Madrid és a Villarreal szombati mérkőzése után pedig Valverde a vendégcsapat parkolójában várta meg Baenát a 3–2-es Villarreal-sikerrel végződő meccs után.

„A család szent és sérthetetlen” – kiabálta Baenának Valverde.

A lap azt írja, Valverde tettét a Villarreal felvételekkel tudja bizonyítani, Baena pedig azt fontolgatja, hogy a rendőrségnek is beszámol a tényekről és az elszenvedett támadásról.

A Marca felvette a kapcsolatot Valverde képviselőivel, akik elismerték az agressziót, de a labdarúgó kifejtette, hogy a felek közötti affér a két csapat legutóbbi meccséről eredeztethető: a januári Király-kupa-nyolcaddöntőben Baena megrúgta Valverdét és azt mondta az uruguayinak, hogy „Most sírj, hogy a fiad nem fog megszületni” – utalt Baena arra, hogy Valverde felesége, Mina Bonino terhessége alatt közel állt második gyermekének elvesztéséhez

Baena a közösségi oldalán határozottan tagadta, hogy ilyet mondott volna Valverdének és szomorú a meccs után elszenvedett agresszió miatt.



A Marca ugyanakkor megjegyezte, szokatlan, hogy az egyébként hidegvérű Valverde összevesszen valakivel, állítólag viszont Baena a szombati meccsen is megismételte a januárban mondottakat.

„Fedének soha senkivel nem volt problémája, és komoly dolognak kell történnie ahhoz, hogy ilyen legyen” – idézi Valverde egyik közeli ismerősét a Marca. Ugyanakkor Baena egy Twitter-felhasználó bejegyzésére reagálva cáfolta meg a januári incidenst, ugyanis a Villarreal és a Real Madrid január 19-i meccse után Mina Bonino egy február 24-i interjúban árulta el, milyen problémákkal küzdött terhessége idején.



Baena állításait viszont árnyalja, hogy Valverdééknél január 15-én jelentkeztek komoly családi problémák.

„Ez a hét volt az egyik legnehezebb, amin keresztülmentünk, de itt vagy a mosolyoddal és próbálsz bátorítani minket, mindent megadsz nekünk” – kezdett bele Bonino az FC Barcelona elleni Szuperkupa-vereség után közzétett bejegyzésében. – Tudom, hogy azt akartad, hogy ez a trófea enyhítse a fájdalmunkat, de nem kell bizonyítanod semmit, mert mindig ott leszünk egymásnak” – tette hozzá Valverde felesége.

SPANYOL LA LIGA
28. FORDULÓ
REAL MADRID–VILLARREAL 2–3 (1–1)
Madrid,
Santiago Bernabéu Stadion. Vezette: Rojas
REAL MADRID:
Courtois – Lucas Vázquez, Rüdiger, Alaba (Militao, a szünetben), Nacho – Asensio, Tchouaméni (Modric, 72.), Ceballos (Camavinga, 76.) – Rodrygo, Benzema (Valverde, 59.), Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
VILLARREAL: Reina – Foyth, Mandi, Pau Torres, Pedraza – Terrats (Trigueros, 33.), Parejo, Lo Celso (J. L. Morales, 67.) – Chukwueze (Kiko, 90+2.), Pino (Moreno, 67.), Baena (Mojica 90+2.). Vezetőedző: Quique Setién
Gólszerző: Pau Torres (16. – öngól), Vinícius Júnior (48.), ill. Chukwueze (39., 80.), J. L. Morales (71.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

PÉNTEK
Sevilla–Celta Vigo 2–2 (en-Nesziri 43., Acuna 81., ill. M. Rodríguez 89., Paciencia 90+3.)
Kiállítva: P. Gueye (19., Sevilla), Acuna (90+5., Sevilla)

SZOMBAT
Osasuna–Elche 2–1
(Abde 71., 84., ill. Tete Morente 44.)
Espanyol–Athletic Bilbao 1–2
(Darder 90., ill. I. Williams 22., N. Williams 75.)
Kiállítva: A. Vidal (90+1., Espanyol)
Real Sociedad–Getafe 2–0 (Oyarzabal 45+1., Kubo 60.)

VASÁRNAP
14.00:Real Valladolid–Mallorca (Tv:Spíler2)
16.15:Real Betis–Cádiz (Tv:Spíler2)
18.30:Almería–Valencia (Tv:Spíler2)
21.00:Rayo Vallecano–Atlético Madrid (Tv:Spíler2)

HÉTFŐ
21.00:FC Barcelona–Girona (Tv:Spíler 2)

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 27 23 2 2 53– 9 +44 71
2. Real Madrid 28 18 5 5 59–24 +35 59
3. Atlético Madrid 27 16 6 5 43–19 +24 54
4. Real Sociedad 28 15 6 7 37–26 +11 51
5. Villarreal 28 14 5 9 37–26 +11 47
6. Real Betis 27 13 6 8 34–27 +7 45
7. Athletic Bilbao 28 11 7 10 38–29 +9 40
8. Osasuna 28 10 8 10 24–28 –4 38
9. Rayo Vallecano 27 9 10 8 32–31 +1 37
10. Celta Vigo 28 9 9 10 36–39 –3 36
11. Girona 27 9 7 11 42–42 0 34
12. Mallorca 27 9 6 12 22–27 –5 33
13. Sevilla 28 8 8 12 33–44 –11 32
14. Getafe 28 7 9 12 27–36 –9 30
15. Cádiz 27 6 10 11 21–40 –19 28
16. Valladolid 27 8 4 15 20–44 –24 28
17. Valencia 27 7 6 14 29–32 –3 27
18. Espanyol 28 6 9 13 34–46 –12 27
19. Almería 27 7 6 14 32–47 –15 27
20. Elche 28 2 7 19 20–57 –37 13

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik