Atlético: Morata teljesen váratlanul nekiment most a Realnak

2019.11.14. 10:31
Bár Álvaro Morata a karrierje nagy részét a Real Madridnál töltötte, a spanyol válogatott csatár most úgy érezte, oda kell szúrnia egy kicsit korábbi együttesének.

Morata a Radio Marcának adott interjút, ahol teljesen váratlan módon beleszállt a Real Madridba.

A mondatai azért lepték meg különösen a királyiak szurkolóit, mert a támadó egy olyan esetet miatt ment neki nevelőcsapatának, amely közel két hónapja történt – a Mallorca elleni bajnokin, amelyet 2–0-ra megnyert ugyan az Atlético, ám itt kiállították Moratát.

Ki érti? Morata most nekiment a Real Madridnak (Fotó: AFP)
Ki érti? Morata most nekiment a Real Madridnak (Fotó: AFP)

Akkor egy szabálytalanságot követően Salva Sevillával, a Mallorca középpályásával akadt össze a korábbi Real-csatár, és addig balhézott, míg a játékvezető egymás után két sárga lapot is felmutatott neki.

„Ha a Real Madrid mezét viseltem volna a Mallorca elleni meccsen, garantálom, más döntés született volna…” – célzott ezzel Morata nem túl finoman arra, hogy a blancókkal kivételeznek a játékvezetők a spanyol bajnokságban.

Hogy miért érezte fontosnak ezt most elmondani a spanyol támadó, az rejtély, az azonban biztosnak tűnik, hogy másodszorra már nem szeretne visszatérni nevelőegyesületéhez.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41