Barcelona: a csapattárs szólt vissza a Messit kritizáló Pelének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 13:14
null
Jordi Alba (jobbra) védelmébe vette Lionel Messit (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Pelé, a legendás brazil labdarúgó a Folha de S.Paulónak adott interjújában eléggé beleszállt Lionel Messibe, a Barca futballistájába. Az argentin válogatott játékost ezúttal barcelonai csapattársa, Jordi Alba vette a védelmébe – ezzel együtt pedig vissza is szólt Pelének.

 

Mint ismert, Pelét arra kérték, hogy korábbi önmagát hasonlítsa össze Lionel Messivel, a Barcelona ötszörös aranylabdás argentin sztárjával – a 78 éves legenda pedig meglehetősen érdekes választ adott.

„Hogyan hasonlítasz össze valakit, aki jól fejel, illetve jobb és bal lábbal is jól lő, egy olyannal, aki egylábas futballista, csak egy cselt ismer, és a fejjátéka sem az igazi? Ahhoz, hogy valakit Peléhez hasonlítsunk, mind a két lábával jól kell lőnie, és gólokat kell fejelnie”– mondtaPelémagáról és Lionel Messiről a Folha de S.Paulónak.

Messi szombaton, az Espanyol elleni városi derbin két szabadrúgásgólt is szerzett, nem csoda, hogy csapattársa, Jordi Alba védelmébe vette a mérkőzés után.

„Pelének nem lehet túl jó a szeme, ha tényleg ezt mondta Messiről. Leo messze a világ legjobbja. Mindannyian tudjuk, hogy vannak kampányok ellene a klubok és a média részéről, de akkor is Messi a legjobb” – idézi Jordi Albát a katalán Sport.

Legfrissebb hírek

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06
Ezek is érdekelhetik