Real Madrid: Tiszteltük egymást Mourinhóval, de... – Kaká

2018.04.19. 15:31
null
Kaká csak árnyéka volt önmagának Mourinho irányítása alatt (Fotó: AFP)
Kaká pályafutása lejtmenetnek indult, amikor a középpályás az AC Milantól a Real Madridba szerződött. José Mourinhóval három évet dolgozott együtt a spanyol fővárosban, a napokban a 36. születésnapját ünneplő brazil játékos most felelevenített néhány emléket.

„2009-ben, amikor elfogadtam a Real Madrid ajánlatát, valami megtört. Már nem tudtam azt nyújtani, amit előtte a Milannál” – fogalmazott az aranylabdás brazil az UOL Esporténak.

„José Mourinho bonyolult edző volt. Tiszteltük egymást, de komplikált volt a kapcsolatunk. Úgy gondolom, hiába adott lehetőséget a bizonyításra, nem tudtam meggyőzni arról, hogy jó formában vagyok. Keményen edzettem, küzdöttem és sokat imádkoztam, de aztán rájöttem, nem fog működni, mert már az elején sem volt meg a bizalom a részéről.”

Kakának azért van jó élménye is a portugál trénerrel kapcsolatban.

„Jó érzés volt, amikor üzenetet kaptam tőle, miután elhagyta a Real Madridot. Azt mondta, én voltam az egyik legprofibb játékos, akivel valaha együtt dolgozott.”

A tavaly a profi labdarúgástól visszavonuló játékos 2009 és 2013 között volt a királyiak futballistája.

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 12:06
Ezek is érdekelhetik