Real: Pérez választott, megvan Zidane utódja a kispadra?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 11:38
null
Florentino Pérez választott, megvan Zidane utódja a kispadra?
Spanyolországi sajtóértesülések szerint Florentino Pérez, a Real Madrid labdarúgócsapatának elnöke Joachim Löwöt szemelte ki a gárda következő vezetőedzőjének.

 

Mint ismert, a blancók hátránya a La Ligában 19 pont a listavezető Barcelona mögött, ráadásul csak a negyedik helyen állnak a bajnokságban, míg a spanyol Király-kupából a Leganés elleni párharcban kiestek a negyeddöntőben.

Ha folytatódik a Real Madrid mélyrepülése, Florentino Pérez elnök szinte biztosan megköszöni Zinédine Zidane eddigi szolgálatait. A Mundo Deportivo már azt is tudni véli, hogy a gárda első emberének ki a fő kiszemeltje a francia szakember helyére – amennyiben igazak az értesülések, úgy Pérez Joachim Löwöt, a német válogatott szövetségi kapitányát csábítaná Madridba.

A portál beszámolója szerint Pérezt „lenyűgözte Löw módszertana, személyisége és hozzáállása”, és azt tervezi, hogy az idény után a német trénert szerződteti a Real Madrid kispadjára.

A Mundo Deportivo hozzáteszi, Pérez kiszemeltjei között Löw mellett ott van továbbá Jürgen Klopp (Liverpool), Massimiliano Allegri (Juventus), Mauricio Pochettino (Tottenham) és Maurizio Sarri (Napoli) is.

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik