Barcelona: „Messi? Az ötödik legjobb, aki ellen játszottam”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.10. 11:19
Meglepő kijelentést tett Kosztasz Manolasz, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Roma görög válogatott védője. Amikor a futballistát arra kérték, sorolja fel a legjobb csatárokat, akik ellen valaha játszott, Lionel Messit, a Barcelona támadóját csak az ötödik helyen említette meg.

A 25 esztendős védő a Roma honlapjának adott nyilatkozatában sorolta fel az öt legjobb támadót, aki ellen dolga akadt.

A lista tetejére a svéd Zlatan Ibrahimovic került, aki Manolasz szavai szerint természetfeletti erővel bír, és kis túlzással esélytelen rátapadni, hihetetlen erejéhez pedig kivételes technikai képességek és felépítés párosul, a labdarúgásban ritkán találkozni olyan kvalitású játékossal, mint Ibra.

Manolasz a második helyre Luis Suárezt rakta, aki – mint azt a hátvéd mondta – a kapu közelében halálos fegyver, és aki ellen szinte lehetetlenség védekezni.

A harmadik helyen a francia Karim Benzema helyezkedik el, aki erős, ügyes és nagyon sokoldalú csatár, és akivel nagyon nehéz dolga van egy védőnek – ahogy Manolasz fogalmazott.

A Roma 26-szoros görög válogatott játékosa Cristiano Ronaldót sorolta negyedikként. A portugál egész egyszerűen fenomenális, elképesztő technikája van, ráadásul mindkét lábával jól lő, halálos ellenfél.

Manolasz Lionel Messit, a Barcelona argentin klasszisát csak az ötödik helyen említette meg, igaz, gyorsan hozzátette, ez csak azért van, mert Messi posztját tekintve nem középcsatár, így nem kellett az argentint közvetlenül fognia.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2026.08.13. 09:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24