Barca: „Messi egy csoda, akit Isten küldött közénk”

2016.01.10. 14:49
Arda Turan szombaton már a második mérkőzését játszotta az FC Barcelonában, és a török középpályás a La Ligában is győzelemmel debütált a katalán sztárcsapat mezében.

A Granada 4–0-s legyőzését követően a két gólt is előkészítő Arda Turan a mesterhármasig jutó Lionel Messit méltatta. A Granada 4–0-s legyőzését követően a két gólt is előkészítő Arda Turan a mesterhármasig jutó Lionel Messit méltatta.

„Soha nem láttam Messihez hasonlót. Ő egy igazi csoda, akit Isten küldött közénk – nyilatkozta Arda Turan a török Sabah napilapnak. – Szeretem a játékát, mindent, amit a pályán művel. Nem féltékenységből mondom. Amikor kötényeket osztogat, azt különösen élvezem.”

A Barcelona átigazolási eltiltása miatt a szezon első felében nem szerepelhetett a katalán csapatban a 2015 nyarán az Atlético Madridtól igazolt Turan, aki most kész bizonyítani a vezetőedzőjének.

„Luis Enrique azért akart engem megszerezni, mert rendkívül labdabiztos vagyok, keményen dolgozom és mindenáron győzni akarok, nekem legalábbis ezt mondta” – felelt arra a kérdésre, hogy mit láthatott benne a Barca mestere.

„A pályán mindenkinek bizonyítani fogom, hogy jól döntött" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
11 órája

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
2026.07.23. 07:54

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.22. 22:49

Messi volt a vb legjobb játékosa az AIPS szavazásán

Foci vb 2026
2026.07.21. 13:45