Real: „Én, Madridban?” – a kiszemelt csatár reagált a pletykákra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.10. 19:10
Jamie Vardy a Real Madridban? Az angol Premier League-ben szereplő Leicester City labdarúgócsapatának angol csatárát az utóbbi időben többször is összeboronálták a blancókkal, most először az érintett is megszólalt a témában.

Mint arról spanyol és angol sajtóhírek szerint beszámoltunk, állítólag Jamie Vardyt szemelte ki a Real Madrid vezetősége Karim Benzema helyetteseként. A hír hihető volt, hiszen Vardy a 2015–2016-os idényben remekül futballozik, a Realnak pedig csatárra van szüksége. állítólag Jamie Vardyt szemelte ki a Real Madrid vezetősége Karim Benzema helyetteseként. A hír hihető volt, hiszen Vardy a 2015–2016-os idényben remekül futballozik, a Realnak pedig csatárra van szüksége.

A hír akkora visszhangot kreált, most az érintett is megszólalt.

„Hogy a Real Madridba tartok-e? A válasz nagyon egyszerű, az egész csak pletyka volt. Nagyon boldog vagyok a Leicesternél, és szeretnék sokáig itt futballozni. Úgy érzem, folyamatosan fejlődök, napról napra jobb leszek, itt pedig megbecsülnek. Ennél többet nem is kérhetnék” – árulta el Vardy a Sky Sportsnak.

A 28 esztendős, nem is olyan rég még az angol hetedosztályban játszó angol csatár remek formában van, az idényben 12 bajnokin 12 gólnál és két asszisztnál jár.

Vardyt 2018-ig köti szerződése a Leicesterhez.

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

ETO: ezért maradhatott Gavrics Győrben; Juárezt hírbe hozták a Leicesterrel

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 09:17

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 12:38

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.04. 11:42

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 11:03

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 07:25