Aranylabda: „Remélem, hogy Luis Suárez, Neymar és én leszek dobogón”

2015.11.25. 13:24
Továbbra is megállíthatatlan a Barcelona, amelynek legfőbb fegyvere a Messi, Luis Suárez, Neymar csatársor. A trió semlegesítése a Romának sem jött össze. A sérüléséből felépülő argentin kifejezte abbéli óhaját, hogy a FIFA-Aranylabda dobogóján két csapattársával együttes állhasson majd.
Ebben az esetben a „címvédő”, háromszoros első Cristiano Ronaldo még a dobogóról is leszorulna, ami az elmúlt nyolc évben csak egy alkalommal (2010) fordult elő vele.„Remélem, hogy az Aranylabda dobogóján Luis Suárez, Neymar és én lehetek ott – mondta a Roma ellen duplázó Messi, aki közel két hónapot hagyott ki izomsérülése miatt. – Kicsit hosszú volt a kihagyásom, már nagyon szerettem volna újra a pályán lenni és futballozni. Bár a lelátóról is élvezettel néztem a csapatot. Jól vagyok, fokozatosan tértem vissza a pályára, örülök, hogy a Roma ellen kedden már kezdő lehettem, és annak is, hogy végigjátszottam a mérkőzést. Nagyon jó formában vagyunk, de még hosszú a szezon. Most az a legfontosabb, hogy a klub-világbajnokságra meg tudjuk őrizni ezt a szintet.”

A támadótrió rendkívüli eredményességének az okát Messi sem tudja, de azért sejti.

„A csapatunk sikereinek ez csak az egyik kulcsa, de valóban harmonikus a viszonyunk, a pályán is jól megértjük, kiegészítjük egymást. Igyekszünk élvezni a futballt, szeretjük és elbírjuk, ha felelősség, teher hárul ránk. Elvégezzük a ránk kirótt feladatokat, továbbá nagyon szeretünk győzni.”

Legfrissebb hírek

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
Tegnap, 8:16

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Hamilton: Nagyon vagány volt, amit Neymar írt

Foci vb 2026
2026.06.25. 20:41

Neymar a visszatéréséről beszélt

Foci vb 2026
2026.06.25. 12:14
Ezek is érdekelhetik