Barca: „A Real és az állam áll a Neymar-ügy mögött”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 16:56
Josep Bartomeu, az FC Barcelona elnöke egy nappal azután, hogy a gyanúsítottak közé került a Neymar átigazolása kapcsán kirobbant adócsalási ügyben, kijelentette, többek között a Real Madrid és a spanyol állam csapata elleni támadása áll az ügy hátterében.

A klubvezető a Katalán Tv-nek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy ugyan bizonyítékai nincsenek, ám a tények azt mutatják, összefüggés van a katalán függetlenségi mozgalom és a Neymar-ügy között.

„Tavaly a stadionunkban helyt adtunk a Szabadság koncertnek, s az egyik meccsen a katalán zászló volt a mezünkön, a katalán függetlenségi menetelés pedig keresztül haladt a Camp Noun, ez vélhetőleg nem tetszett mindenkinek” – mondta Bartomeu, aki szerint sokan vannak, akik nem örültek Neymar Barcelonába szerződésének.

Mindezek mellett megemlítette azt is, hogy a brazil csatár édesapja elmondta nekik, a Real Madrid kedvezőbb ajánlatot kínált a csatárért, ezért nem vették jó néven, hogy mégis a Barcával kötöttek megállapodást.

A Neymar átigazolásával kapcsolatos ügyben a vád szerint a katalán klub valamivel több mint 2.8 millió euróval kevesebb adót fizetett be, mint kellett volna. A klubvezetőnek február 13-án kell megjelennie a madridi bíróság előtt.

A Barcelona keddi közleményében azt írta: nem ért egyet azzal, hogy gyanúsítottá minősítették az elnököt és kitart azon álláspontja mellett, hogy a klub „ártatlan”.

Neymart – a klub eredeti közleménye szerint – 57 millió euróért szerezte meg 2013 nyarán a katalán egyesület, de az egyik klubtag, Jordi Cases bírósági keresetet nyújtott be. Ebben hűtlen kezeléssel vádolta meg Sandro Rosell akkori elnököt azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a Barcelona a brazil csatárért. Rosell azóta már lemondott posztjáról, igaz, utódja, Josep Bartomeu is megerősítette, hogy 57 millió euróba került a játékos. Ugyanakkor pár nappal azt követően, hogy a spanyol államügyészség tavaly februárban adócsalás vádjával eljárást indított, a Barcelona – elővigyázatosságra hivatkozva – 13.6 millió euró adót befizetett utólag.

Bartomeu tavaly januárban lett az FC Barcelona elnöke, s alig egyéves regnálása után a nyárra előrehozott választást hívott össze, pedig a mandátuma a 2015–2016-os idény végéig szól.

Legfrissebb hírek

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2025.08.18. 07:00

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24
Ezek is érdekelhetik