La Liga: „Messi csak Vilanova miatt van még a Barcelonánál”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.08. 13:37
null
Henk ten Cate (jobbra) szerint Messi ára innentől kezdve csak lefelé megy majd (Fotó: Action Images)
Henk ten Cate, a Barcelona labdarúgócsapatának korábbi másodedzője szerint Lionel Messi már elhagyta volna a gránátvörös-kékeket, ha nem ígérte volna meg Tito Vilanovának, hogy marad.

Lionel Messi esetleges távozása lassan napi téma lesz a nemzetközi sajtóban. Egyes hírek szerint Messi és Luis Enrique összeveszett egymással, ezért a Chelsea és a PSG is vinné az argentint, aki a hétvégi bajnokin a kispadon találta magát, ám José Mourinho cáfolta, hogy a „kékeknek” van esélyük a szerződtetésére.

A támadó elvágyódása ettől függetlenül nem feltétlenül alaptalan, legalábbis Henk ten Cate elmondása szerint semmiképpen, de a holland szakember szerint Messi megígérte 2014 áprilisában elhunyt korábbi edzőjének, hogy marad a katalánoknál.

„Én úgy tudom, ezek a problémák nem új keletűek, már legalább két éve tartanak… – mondta Henk ten Cate a De Telegraafnak. – Messi csak azért van a Barcelonánál, mert megígérte Tito Vilanovának a halálos ágyán, hogy marad.”

„Ennek ellenére azt hiszem, mindenkinek az lenne a legjobb, ha távozna. Lionel hosszú ideje a Barcánál van, új kihívásra lenne szüksége. Még most is sok pénzbe kerül, de innentől kezdve csak lefelé megy majd az ára.”

„Nem szeretnék kritizálni, mert tíz éven át egy másik szinten futballozott, mint a többi labdarúgó, ám nem vagyok benne biztos, hogy tud majd még olyan jól játszani. Nagyon ritkán van ilyen, hogy valaki tíz éven át ennyire kiemelkedjen, a legtöbben hét-nyolc év után kiégnek.”

Henk ten Cate Frank Riijkard segédje volt a Barcelonánál a 2004–2005-ös szezonban, amikor Messi bemutatkozott a gránátvörös-kékeknél.

Legfrissebb hírek

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
20 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
23 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15