La Liga: David Moyes áll a baszkok listájának első helyén?

2014.10.30. 14:22
Sajtóhírek szerint a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Sociedadnál indíthatja újra edzői pályafutását a Manchester Unitedtól áprilisban menesztett David Moyes.

A Sociedadnál nagy a baj – az előző idény egyik meglepetéscsapata a 2014–2015-ös szezonban folyamatosan bukdácsol a La Ligában. A kék-fehérek jelenleg a tabella 17. helyén szerénykednek, úgy, hogy a Real Madrid elleni augusztusi bombasiker óta nyeretlenek.

A spanyol sajtó egybehangzó véleménye szerint legkésőbb a hétvégi, Málaga elleni bajnoki után távozik a Real Sociedad vezetőedzője, Jagoba Arrasate, így a klubnál már el is kezdték keresni a 2010 óta a baszkoknál dolgozó, az első csapatot 2013-ban átvevő spanyol szakember utódját.

A Cadena Cope rádióadó információi szerint a megüresedő poszt betöltésére az áprilisban csapat nélkül maradó David Moyes a legesélyesebb, a skóttal állítólag már tárgyalnak a San Sebastian-iak.

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
11 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
13 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08