Barca: Messi 22 milliót fizetett az adóhatóságnak - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.22. 20:53
A La Vanguardia információi szerint Lionel Messi pénteken 22 millió eurót fizetett be a spanyol adóhatóságnak, amely a 2010-es, 2011-es és 2012-es adóbefizetésében talált hiányosságokat.

A Barcelona argentin labdarúgójának idényét végigkísérte az adóügye, már korábban is utólag rendezte az adókötelezettségeit. A kellemetlenséget számára az okozta, hogy kereskedelmi jogait adóparadicsomokban bejegyzett cégekbe könyvelte el, de így sem tudott mentesülni az adóbefizetéstől.már korábban is utólag rendezte az adókötelezettségeit. A kellemetlenséget számára az okozta, hogy kereskedelmi jogait adóparadicsomokban bejegyzett cégekbe könyvelte el, de így sem tudott mentesülni az adóbefizetéstől.

Egy éve már 10 millió eurós utólagos korrekcióról számolhatott be a világsajtó, azzal a megkötéssel, hogy az akkor vizsgált 2007–2009-es szakasz után vélhetően hasonlóra kényszerül majd a 2010–2012-es évekre vonatkozóan is. Korábban erre az időszakra 25 millió eurós összegről lehetett olvasni, amely a büntetés miatt emelkedett meg.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
13 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
Tegnap, 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
Tegnap, 16:00

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19