Real Madrid: hat számjegyű kártérítés egy 2006-os ügyben

2014.02.24. 18:45
A spanyol legfelsőbb bíróság döntése értelmében a Le Monde-nak 300 ezer euró (93.1 millió forint) kártérítést kell fizetnie a Real Madrid futballklubnak, amelyet a francia napilap egy évekkel ezelőtti cikkében összefüggésbe hozott egy doppingügyeiről elhíresült spanyol orvossal.

Az újságnak ráadásul egy másik spanyol labdarúgóklubnak, az FC Barcelonának is fizetnie kell, mégpedig 15 ezer eurót (4.6 millió forint), mivel a katalán sztárgárdát is kapcsolatba hozta Eufemiano Fuentesszel.

A Le Monde újságírója 2006 decemberében azt közölte, hogy olyan, Fuentes doktor által kézzel írott jegyzeteket látott, amelyek „előkészületi terveket” tartalmaztak a Realt és a Barcelonát illetően. Az orvost korábban a spanyol kerékpárosok doppingbotrányában találták bűnösnek, ezért felfüggesztett börtönbüntetést is kapott.

A francia lap az után fordult a legfelsőbb bírósághoz, hogy a tartományi ítélőszékek az érintett spanyol klubok javára döntöttek az ügyben.

A Barcelona ugyanakkora összegre perelte a Le Monde-ot, mint a Real Madrid, de a bíróság a beadványban talált technikai hiba miatt csökkentette a katalánoknak járó kártérítés összegét.

Legfrissebb hírek

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
17 órája

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Yamal az Aranylabdáról: Idén én érdemlem meg a díjat!

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 10:10