Barca: „A Real nyomását nem mostantól érezzük magunkon”

2014.02.24. 13:20
Víctor Valdés szerint fontos mérkőzést veszítettek el, Andrés Iniesta viszont arról, hogy nem érezték a bajt. Pedig az lett a vége: a címvédő Barcelona a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 25. fordulójában 3–1-re kikapott a Real Sociedad vendégeként, és a fordulót követően hárompontos hátrányba került a Real Madriddal szemben.

 

„Úgy érzem, hogy rendkívül fontos mérkőzés volt, amelyen legyőztek minket – mondta Valdés, majd utalt arra is, hogy lépéshátrányba kerültek. – Nekünk évek óta hasonlóan nagy nyomás alatt kell játszanunk, ahol minden meccsen csak a győzelem elfogadható. A Real nyomását nem mostantól érezzük magunkon, hanem a bajnokság kezdete óta. De ha nincs ez a nyomás, akkor nincsenek győzelmek sem. Elemeznünk kell, hogy mit csináltunk a bajnokin rosszul vagy éppen jól, a bajnokság végéig pedig még sok mérkőzés van hátra.”

A kapus végszavát az irányító is kihangsúlyozta, azzal megtoldva, hogy a pályán nem érezték azt, hogy ebből bajuk lehet, akár ki is kaphatnak. Emlékeztetőül álljon itt: az első félidő 1–1-es döntetlennel zárult – Alex Song öngóljával jutottak vezetéshez a hazaiak, amelyet négy perccel később Lionel Messi találatával tüntettek el a vendégek –, majd a szünet után elég volt egy négyperces rövidzárlat, hogy az 58. perctől már kétgólos hátrányban futballozzon a Barca. A katalánok aztán már nem is tudtak többet kihozni maguknak a bajnokiból.

„Ha rosszul játszol, annak általában vereség a vége – mondott ki egy nagy örökigazságot Iniesta. – Most inkább lapoznunk kell, és a következő mérkőzésre figyelnünk. A Reallal való versenyfutás mindig nagy kihívás, ezért sajnálom a vereséget, mert most hátrányba kerültünk velük szemben. Nem szabad leengednünk azért, mert ez a meccs most nem jól sikerült. Sok forduló van még hátra, sok pontot lehet szerezni, viszont minden fordulóra úgy kell tekintenünk, mintha az utolsó lenne. Most ennek az elvárásnak nem sikerült megfelelnünk, és megfizettük az árát. A vereség után nem adhatjuk fel, éppen ellenkezőleg, abból kell erőt merítenünk a még több munkához, hogy megváltoztassuk a mostanra kialakult állapotokat.”

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18