Atlético: keményen bíróznak a vesztes madridiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 12:28
Meglepő vereséget szenvedett az Atlético Madrid a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában – a kiesés elől menekülő Almería vendégeként kapott ki 2–0-ra –, ráadásul mindezt a hétközi, fájó kupavereséget követően. Az első reakciók erőteljes bírózásba csaptak a részükről.

A szombati bajnokin a 80. percig nem esett gól, akkor Verza a hazaiaknak szerzett vezetést, majd ugyanő a 86. percben megduplázta saját és csapata góljainak számát, egyben bebiztosította a győzelmet a Daniel Aranzubia kiállítása miatt addigra már megfogyatkozó fővárosiakkal szemben.

„Mindenekelőtt az Almeríának kell gratulálnunk, mert ez a meccs az ellenfelünké volt – mondta Tiago, az együttes portugál csapatkapitány-helyettese, aki nem állt meg az udvarias tiszteletkörnél. – Másfelől viszont egyre nehezebb a dolgunk. Teljesen egyértelmű szabálytalanságok után nem kapunk bírói ítéletet. Nem akarok sokat beszélni a játékvezetőkről, mert ők is hibázhatnak, csak őszintén fogalmaztam meg azt, amit érzek. Több éve futballozom, sok mindent megtapasztalhattam, és láttam furcsaságokat.”

A 32 éves középpályás szerint nem egyenlő a mérce. Legutóbb ezt a Bernabéuban érezte: a spanyol Király-kupa elődöntőjének első felvonásán igencsak paprikásra és visszhangosra sikerült mérkőzésen szenvedtek 3–0-s vereséget.

„Az első percben volt egy szabálytalanság, és azonnal minden Real-játékos nyomás alá helyezte a bírót. Lehet, hogy ez normális, de nyilvánvaló, hogy akkor sem segít."

Tiago szavai egybecsengtek a 30 éves csapatkapitányéval, Gabiéval, aki az Almería elleni vereséggel foglalkozott inkább.

„Ellenünk sokkal könnyebben fújt a játékvezető, ez teljesen egyértelmű volt. A Tiago elleni belépő valóban nagyon csúnya volt, mégis a pályán maradhatott a vétkes” – mondta a spanyol középpályás.

A 67. percben a labdát éppen elveszítő, azt hosszan megtoló – amúgy szintén portugál – Hélder Barbosa szállt bele látványosan Tiagóba a félpálya közelében. Utóbbit lecserélték, míg előbbi még sárga lapot sem kapott egy olyan belépőért, amelynél egy azonnali piros lap sem lett volna túlzás. Mindezt gól nélküli állásnál. Ráadásul a vendégek további két tizenegyest is számon kérnek Fernando Teixeira Vitienese játékvezetőn.

BARBOSA BELÉPŐJE 02:35-TŐL



A Real Madrid – amely otthon nyert 4–2-re a Villarreal ellen – pontszámban beérte városi riválisát, és hárompontos előnybe került a soros mérkőzését ma este Sevillában letudó Barcelonával szemben. Utóbbi bajnokit a Nemzeti Sport Online 21 órától élőben közvetíti!

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Nem volt kérdés: az Atlético a Mallorca legyőzésével folytatta menetelését

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 16:25
Ezek is érdekelhetik