Aranylabda: Ancelotti ezentúl még többet követel Ronaldótól

MTI MTIMTI MTI
2014.01.14. 17:30
Kedden csapattársaival ünnepelte Aranylabdáját Cristiano Ronaldo, akitől a Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti a jövőben még jobb teljesítményt vár.

A portugál támadó hétfőn, Zürichben, a nemzetközi szövetség (FIFA) gáláján vette át a 2013 legjobb labdarúgójának járó elismerést, majd éjszaka visszautazott a spanyol fővárosba. Az ünneplést – többek között Florentino Péreznek, a Real elnökének társaságában – már a repülőn megkezdte, majd a trófeát kedden az együttes edzésén mindenkinek megmutatta.

„Ez egy egyéni díj, ám a csapattársaim segítsége is kellett ahhoz, hogy elnyerjem” – mondta a 28 éves futballista, aki 69 gólt szerzett 2013-ban.

Ronaldo sikeréhez játékostársai és az együttes edzője is gratulált, Ancelotti ugyanakkor jelezte, a jövőben még jobb teljesítményre fogja ösztönözni csatárát.

„Az én számomra az Aranylabda a korábbinál több felelősséget jelent, s ugyan nehéz lesz a tavalyinál is többet kérni tőle, de én ezt fogom tenni” – mondta az olasz szakember, hozzátéve, hogy nagyon elégedett volt Ronaldóval az elmúlt időszakban, és úgy látja, a rengeteg munka meghozta számára az eredményt.

Ronaldo már másodszor nyerte el az Aranylabdát, de most először a Real Madrid játékosaként. A szavazáson szoros csatában előzte meg a négyszeres győztes argentin Lionel Messit és a tavaly a Bayern Münchennel minden trófeát begyűjtő francia Franck Ribéryt.

 

Legfrissebb hírek

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

Minden más foci
2026.07.30. 08:56

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

Az utolsó tangó – búcsúzó vb-sztárok

Képes Sport
2026.07.27. 16:36

Már 187 millió euró az adóssága Ronaldo szaúdi futballklubjának

Minden más foci
2026.07.27. 12:51